Főkép

A francia irodalom modern rocksztárja, a karrierjét előbb szexmunkásként, majd lemezbolti eladóként kezdő, végül pedig íróként is befutó Virginie Despentes már néhány éve nálunk is igen népszerű, hiszen rengetegen imádták az általa írt Vernon Subutex-trilogiát. Éppen ezért sokaknak lehet jó hír, hogy nemrég megjelent az írónő legújabb kötete, a szintén meglehetősen provokatív témákat feldolgozó Kedves idióta.

 

Bár már azt gondolhatnánk, hogy a levélregény műfajának leáldozott, de Despentes most bebizonyította, hogy ez koránt sincs így, hiszen ebben az új kötetben két, egymástól eleinte nagyon is távol álló ember (elektronikus) levelezését olvashatjuk, kiegészítve egy internetes blog részleteivel. Amikor Oscar, a népszerű és felkapott krimiíró bódult állapotban megjegyzést tett az évtizedek óta igen népszerű filmcsillag, Rebecca alakjára az Instagramon (aki erre rögtön válaszolt is egy igen goromba e-mailben), még nem gondolhatta volna, hogy mindez egy szép barátság kezdete lesz. Pedig ez lesz a vége, azonban odáig még nagyon rögös az út.

 

A két híresség eleinte csak jól meg akarja mondani a magáét, azonban egy idő után rájönnek, hogy kaptak egy olyan felületet és egy olyan partnert, ahol és akinek bármit közölhetnek tabuk és kötöttségek nélkül. Ez pedig mindkettejükre nagyon is ráfér, hiszen a férfi a MeToo korszak egyik első közutálatnak örvendő híressége, akit egykori asszisztense, a radikális feminista blogger, Zoé vádolt meg az interneten nem helyén való viselkedéssel (az, hogy mit követett el, nem igazán derül ki, és feljelentés sem születik), ám ez természetesen elég ahhoz, hogy az író talpa alatt égni kezdjen a talaj.

 

Azonban a sokáig ünnepelt és felkapott színésznő sincs a legjobb passzban, hiszen közel az ötvenhez egyre kevésbé számít sztárnak, egyre kevesebb szerepet kap, és egyre több férfi kezd átnézni rajta. És mit tehet ez a két, komoly problémákkal küzdő híresség, hogy jobban legyen? Kiönti a szívét a másiknak, persze mindketten szigorúan csak a maguk csípős, ironikus, szabadszájú módján. És ettől aztán mindketten lassan jobban lesznek. 

 

Az ő levelezésüket töri meg néha Zoé blogja, amelyben az igen szélsőséges nézeteket valló hölgy bármilyen téma kapcsán be tudja bizonyítani, hogy mindennek az okai a fehér heteroszexuális férfiak, és egyébként is, mindenkinek jobb lenne, ha a hímnemű egyedeket már a születésük előtt megsemmisítenék. A férfiaknál jobban talán pedig már csak az övétől eltérő felfogású feministákat gyűlöli…

 

Radikálisnak tűnik a történet, és radikálisnak tűnnek a szereplők? Igen, azok. Seggfejek mindhárman, de amit mondanak, azon érdemes elgondolkodni. Despentes ugyanis talált magának egy formát (egyrészt csak a másiknak szóló elektronikus levelezést, másrészt a nagyközönségnek szóló blogot), amelyben mindent ki lehet mondani, és nincs olyan téma, amiről ne lehetne beszélni. Így megjelenik itt az öregedés kényszerű elfogadása, az alkohol- és drogfüggőség, a nemek közötti egyenlőtlenségek, a szexuális zaklatás, vagy a társadalmi képmutatás kérdésköre. Ráadásul mindezt úgy, hogy teljességgel ki van kapcsolva a mára már kötelezővé vált PC faktor, így például Rebecca úgy tud beszélni Weinstein tetteiről, hogy nem csak az egykori szexuális ragadozót látja, hanem azokat a nőket is, akik önként ajánlották fel magukat a világot jelentő deszkák és a luxus élet reményében.

 

Csak nagyon ritkán találkozni olyan kötettel, amely ennyire szókimondó és elgondolkodtató, és amelyben bár tökéletesen működnek a karakterek (és az ő történeteik), azonban mégis olyan általános és gondolatilag mélyre menő, hogy olvasható egyfajta sorozat-esszéként is, amelyből megérthetjük, miért is olyan a világunk, amilyen. Több ilyen könyv kellene.