Főkép

Az utóbbi hónapokban sokat olvasgattam arról, mi is az irodalom. Pontosabban: hol van a határ a szórakoztató művek, és a művészeti értelemben magas értéket képviselő irodalom között? Nem untatnálak újdosnűlt ismereteimmel, kedves olvasóm − különben is, nálam sokkal szakavatottabb emberek ütköztették már véleményeiket számos fórumon a témában, meglehetősen érdekfeszítő módon. A sok töprengés és olvasgatás azonban elvezetett egy fontos felismeréshez: amit én keresek az olvasmányélményeimben, az nem elsősorban a művészeti értelemben vett újdonság varázsa; sem pedig a puszta szórakozás: kapcsolódni szeretnék. A regény világához, szereplők élethelyzethez, de leginkább magukhoz a karakterekhez. Nem pusztán azonosulni, de egyfajta barátságot kötni velük. 

 

Sarah Perry új regényéből Thomas Harttal kötöttem barátságot. 

 

Thomas furcsa, magnak való alak: egyedül él essexi házában, napjait kétféle szenvedély hatja át. Egyrészt évtizedek óta az Essexi Krónika munkatársa, így az őt övező tisztelet nagy szerepet játszik abban, hogy a lap továbbra is közli költői nyelvezetű, tematikus tárcáit, holott nem az ő írásai növelik az eladott példányszámokat…. Másrészt Thomas évekkel korábban néma hűséget fogadott: Grace Macaulay csecsemő volt, amikor elvesztette édesanyját, és magára hagyatottsága arra késztette az ugyanazon gyülekezetbe tartozó fiatal férfit, hogy feladja a közösségből való eltűnésről szőtt ábrándjait, és szárnyai alá vegye a gyereket. 

 

A történet ott kezdődik, ahol a fentieken felül Thomas életébe lép két újabb szenvedély is. Előkerül ugyanis egy titokzatos 19. századi napló: a szerző, Maria Văduva annak a családi háznak volt egykori lakója, amely kísértethistóriájáról is ismert a környéken, és Thomas újságírói fantáziáját is igencsak foglalkoztatja. Ekkor még nem sejti, hogy a Maria élettörténete utáni nyomozás, és újdonsült barátja és nyomozótársa, a múzeumigazgató James Bower iránt táplált vonzalma élete végéig fogja kísérni…

 

Barátságot kötöttem Thomas-szal, mert lenyűgözött a gondolkodásmódja, az a határokat nem ismerő láz, amellyel beleveti magát a kutatásba; mert rokonságot éreztem magányos, befelé forduló személyiségével és életmódjával, ahogyan vágyik arra, hogy kapcsolódjon másokhoz, de kevés olyan ember akad az életében, akihez valóban tud. Ugyanakkor nem teljesen értem őt. Mi késztet egy harmincas éveiben járó, meleg férfit arra, hogy önmagát feladva egy bigott vallási gyülekezetben rekedjen egy olyan gyermek kedvéért, akihez − gyakorlati alapon − semmi köze? 

 

A Megvilágosodás természetesen bőven több, mint Thomas puszta története. Figyelemmel kísérhetjük a gyermek, Grace nővé érését, első, mindent elsöprő szerelmét, és azt, ahogyan megtöri őt az élet. Találkozunk egy hajléktalanná vált román lelkésszel, Dimivel, aki szintén Thomasnál talál menedékre, cserébe pedig segédkezik Maria naplójának fordításánál. Tagadhatatlan azonban, hogy a regény másik főszereplője maga Maria Văduva, aki, bár már nem is él, a maga szenvedélyével - egy házasságon kívüli szerelemmel, és a csillagászat iránti csillapíthatatlan érdeklődésével - behálózza a többi szereplőt is. Bár Thomas az, akit Maria történetének teljes megfejtése a legkevésbé hagy nyugodni, mindenki más is hozzájárul a rejtély feloldásához a maga módján és idejében. 

 

Noha a regény 350 oldalt is felölel, valójában nem sok minden történik benne. Két idősíkon is találkozunk a szereplőkkel, Maria története pedig valóban élete végéig elkíséri Thomast, ám a szöveg nagy részét nem is annyira a napló utáni nyomozás, mint inkább a karakterek közötti filozofikus beszélgetések teszik ki. A vallás, a hűség, a csillagászat, az igazság kimondott és kimondatlan témái a történetnek; Perry mindezt hosszú, költőien csengő mondatokba csomagolta. A nyelvezet önmagában szép, ha az olvasónak rááll a feje néhány oldal után, számomra viszont kifejezetten kizökkentő volt annak tudatában, hogy a történet 1997 és 2017 között játszódik. Néhol meg voltam győződve róla, hogy mindvégig a 19. században járunk, így amikor modern technika, például egy e-mail került említésre, zavartan ocsúdtam föl. Mivel a nyelvezeten túl a szereplők motivációi sem voltak számomra teljesen világosak (ld. Thomas döntését Grace pártfogolásáról, vagy a hajléktalan lelkész befogadásáról), a regény sajnos nem marad felejthetetlen élmény számomra. Egyszeri olvasmányként azonban különleges élményt nyújtott, nem csak erős hangulatával (amelyhez Thomas főszöveget megszakító tárcái is éppúgy hozzájárultak, mint a szemléletes leírások), de a könyv csodálatos borítójával is. Bár sok a hasonlóság az írónő bestseller kötetével Az essexi kígyóval is, − a Megvilágosodás hasonlóan lassan építkezik és különc karaktereket mozgat −,  számomra nem tudta felülmúlni azt.