Főkép

Ismét egy olyan japán lemez került a lejátszómba, ami nagymértékben hagyatkozik a japán népzenére, de közben ügyesen keveri azt különféle kultúrákkal. Ez mondjuk önmagában még nem újdonság, gondolok itt például a tavaly ismertetett PoiL Ueda albumra (PoiL Ueda), vagy az önmagában fantasztikus Minyo Crusaders csoportra.

 

A Suzumeno Tears duó Tokióban él, de zenei kalandozásaik során a szigetországon kívül ellátogatnak Szibériába és számomra meglepő módon Bulgáriába, a Balkán-félszigetre. Mindeközben megtartják azt a japán énekstílust, ami szilárd horgonyként biztosítja az állandóságot. Annyira nem értek hozzá, hogy egyértelműen eldöntsem, minyo vagy bushi amit csinálnak, egyszerűen csak élvezem ezeket a nyújtott hangokat és a tőlük elválaszthatatlan dallamokat.

 

Erre legjobb példa a „Polyphony Goshu Ondo” amiben a két hölgyet (Miyuki Sato és Agatha Akiko) csak egy kézi dob, illetve Remon Nakanishi időnkénti közbeszólása egészíti ki. Ebben ráadásul még váltogatják is az énekstílusokat, mi több, időnként balkáni elemeket hallok benne. A balkánról származik a „Dimka Beli Na Rekata” című dal, amiben egy az egyben hozzák az ottani (bolgár?) kórusokra jellemző éneket. A „Mandra Mea” szintén ebbe a régióba tartozik, de érzésre az eredetinél lassabbra vették a tempót, vagy ha úgy jobban tetszik, egyszerűen csak saját magukhoz igazították.

 

A kultúrák keveredése a „Zaraita Bushi” című számban figyelhető meg a legjobban, itt a hagyományos japán énekhez akusztikus gitár nyújt kíséretet, és ezt még úgy is fokozzák, hogy helyenként mintha poposra vennék a figurát. Ez a váltakozás végig megmarad, sőt időnként még egyszerre halljuk mindkettőt. A hangszerelés visszafogott, a cintányérok mintha előre jeleznék a hamarosan érkező váltást, egyedül a lasú tempó nem módosul, mintha aprókat lépkedő, mosolygó gésákat kísérnénk a rizsföldek között kanyargó úton.

 

A bushira jellemző dallamközpontúság az egyik fő erénye a lemeznek, amit időnként meglepő hangszerekkel kísérnek, lásd a harmadik számot (Hietsuki Bushi), amiben cselló kíséri a Miyuki Sato és Agatha Akiko kettőst. Tökéletes választás a lágyan hajladozó énekhez, ezt a párosítást szívesen hallgattam volna még. Itt jegyzem meg, hogy egészen más dimenziót ad a daloknak, hogy samiszen helyett a gitárra esett a választásuk, és ez alatt nem csak a hangzásra gondolok. Egyébként meg tényleg igaz, hogy minden számon eszközöltek változtatásokat, érdemes a neten meghallgatni egy régi, hagyományos verzióját a „Toichinsa” nótának, és utána meghallgatni az Suzumeno Tears előadását.

 

Aki szereti a japán zenét, annak nyugodt szívvel ajánlom a Sparrow’s Arrows Fly so High albumot, meg persze a világzenét kedvelőknek.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Remon Nakanishi, Toichinsa, Hietsuki Bushi

2024-ben megjelent album (DOYASA! Records)

Weboldal: https://www.facebook.com/suzumenotears/

 

 

A zenekar tagjai:

Miyuki Sato – ének, kaval

Agatha Akiko – ének, gitár, orgona

 

Közreműködők:

Yoshio Kuge – dobok (1,5,8,9)

Masatsugu Hattori – dobok, ütőhangszerek (2,4,6,10), vokál (4)

Masanori Hattori – nagybőgő (1-6,8,10), vokál (4)

Tomoko Kageyama – vibrafon (2,6)

Asaka Igarashi – cselló (3)

Yoko Tada – klarinét (10)

Remon Nakanishi – vokál (5,8,9), shakujo (9)

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Kawaigaranse / かわいがらんせ 03:12
  2. Zaraita Bushi / ザラ板節 05:30
  3. Hietsuki Bushi / ひえつき節 03:04
  4. Toichinsa / といちんさ 02:27
  5. Shiiba Dachintsuke Bushi / 椎葉駄賃付け節 02:39
  6. Itokuri Bushi / 糸繰り節 04:53
  7. Dimka Beli Na Rekata 00:48
  8. Akita Daikokumai / 秋田大黒舞 02:36
  9. Polyphony Goshu Ondo / ポリフォニー江州音頭 08:41
  10. Mandra Mea 03:48