Főkép

Már a borító is jelzi, hogy itt nem egy kerek, egész történetet kapunk, hanem egy összetört, kifacsart, torzított világot, amelyet nézni sem jó, hozzáérni pedig egyenesen életveszélyes. Borús színek, éles üvegszilánkok, baljós hangulatú miliő – pontosan ezt is kapjuk Mártonffy Andrástól a 11 éjszakában.

 

Az alapötlet és a kivitelezés is abszurd. Adott a 90 éves Kamilla, akit elrabolnak, hogy betöltse egy rég elhunyt nagymama szerepét. Győző, az elkövető még nem sejti, hogy nincsenek egy súlycsoportban, és esélye sincs a megbékélésre, a továbblépésre. Az elbeszélő maga az elmúlás, de Kamilla is folyton narrálja a történetet, kiszól, néhol ő maga a halál. Ez a két narrátori szerep keringőzik, majd a kötet végén összeolvad. A főszereplő eleinte végtelenül szimpatikus, mint a klasszikus nápolyit adogató nagyik, aztán egyre félelmetesebb és ijesztőbb lesz, ahogy megismerjük a múltját.

 

Győző elviszi Kamillát, hogy visszatérhessen oda, ahol évekkel ezelőtt elakadt: a szüleit nem ismerte, a nagymama nevelte haláláig, akkor volt a kisfiú 10 éves. Neki a nagyszülő volt a biztos pont, a biztonság, az otthon, ahol este meséltek neki és megsimogatták az arcát, puszit kapott. Ezt az űrt szerette volna Kamillával pótolni, aki csak látszólag tűnik szeretetre képesnek. Hétpróbás, feketeöves sérült lélek ő is, aki túlélt két világháborút, a nyilas terrort, a férje őrületét, a változó világot. Nem képes kapcsolódni igazán senkihez, a magányban találta meg önmagát. Az eredeti forgatókönyv szerint neki bele kellene mennie a játékba és passzív szereplőként kiszolgálni más őrületét, de azonnal aknamunkába kezd és a maga javára fordítja a helyzetet, hogy újra a magányába süppedhessen vissza. 11 éjszaka mesél, vagyis inkább 10. De ezek a mesék nem kedvesek, nem bájosak, nem adnak feloldozást. Regél egy vámpír anyáról, aki megöli a gyermekeit, egy kisfiúról, akit az apja elvisz otthonról, hogy egy komódban éljen ezentúl, csecsemőgyilkosról, élő szervdonorról. A kicsit bizarr történetektől hamar eljutunk a kőkemény horrorig. Furcsa világok, hallucinációk, abszurd történetek, lezáratlanság – ezzel még jobban őrületbe kergeti Győzőt, hogy aztán a 11. napon legyőzhesse.

 

A jelen cselekményei mellett betekintünk Kamilla életébe, félresikerült házasságába, Csáth Gézához köthető barátságába. Legközelebb hozzá épp a híres író állt, aki még több évtizeddel később is hatással van a sorsára, irányítja azt, nem szabadulhat a bűvköréből. Egyszer felcsillan egy reménysugár a normális életre, a doktor személyében, de kegyetlen illúzió marad ez is. A sorsa örökre csak az egyedüllét lehet.

 

Bátor vállalkozás ez a kötet, mert abszurd a szerkesztése, az alaptörténete, a struktúrája, a szereplők, a megoldása. Bevezet minket az emberi elme sötét bugyraiba, megláthatjuk a szereplők őrületét, esendőségét. Feszes a tempó, annyira kellene benne egy kis sziget, ahol megpihenhetünk és fújhatunk egyet a következő őrülethullám előtt, ezek lennének a mesék, de itt is csak árad felénk az agresszió, a gonoszság, a félelem, az elkeseredettség, a harag, a szomorúság. Érzések, érzelmek, hangulatok sorakoznak, persze nem a kellemes fajtából. Amikor a filmben hallod a baljós aláfestő zenét és várod – a 11 éjszaka nonstop rettegésben tart, miközben annyira leköt, hogy nem tudsz másfelé nézni. Különös, különleges, semmilyen skatulyába sem fér be, de nem is akar.