Főkép

A Jean-Luc Bannalec név egy német írót takar, akit teljesen elvarázsolt Franciaország legnyugatibb régiója, Bretagne. Olyannyira, hogy Georges Dupin felügyelő főszereplésével számos krimit írt, mely azon a tájon játszódik, és nagy örömömre, ezekből immáron a harmadik jelent meg magyarul.

 

A borító erősen emlékeztet Caspar David Friedrich romantikus festő legismertebb művére, a „Vándor a ködtenger felett” címűre. Meglehet, a regénynek nincs is több köze a festményhez annál, hogy mindkettő valami lenyűgöző és többé-kevésbé vad természeti környezetet ábrázol. Ám mivel Bretagne nem pusztán hátterét, helyszínét adja Bannalec krimijeinek, hanem valójában főszereplője azoknak, így a borító nagyon is helyénvaló, hiszen tényleg van valami misztérium abban a vidékben.

 

A cím pedig arra utal, amit a borítón ábrázolt Fehér Földön termelnek: a különleges (bretagne-i lévén mi más is lehetne, mint különleges?!) tengeri sóra, melyet hagyományos, sok évszázada változatlan technológiával nyernek ki a sógazdálkodók a tengerből. Vagyis… a regény egyik nagy kérdése épp ez lesz: változik a technológia, merészel bárki bármi illegálisat tenni, hogy megsokszorozza a termelést, s így a bevételt?

 

Ám ahogy az első két regényben megszokhattuk, Bannalec szereti megcsavarni a cselekményt, új megvilágításba helyezni a szereplőket, indítékokat, és azt is, hogy valójában mi is történt. Kerüli a banális megoldásokat, és ez akkor is így van, ha valószínűnek tartom, hogy a legtöbb hardcore krimi-rajongó sosem mondaná azt a Dupin sorozatra, hogy megújítja a krimit, vagy bármi igazán újat hoz. Nem, Bannalec, túl azon, hogy izgalmas és szövevényes cselekményt tud írni, abban a legjobb, ahogy Bretagne-ról mesél. Maga Dupin felügyelő is, legyen bár egy jobbára kedvelhető, néha zseniális meglátásokra képes, és jó magasra nőtt figura, szinte eltörpül a táj, az évszázadok, sőt évezredek történelmét és legendáit hordozó helyek, városok mellett.

 

A sztori úgy kezdődik, hogy Dupin kap egy fülest egy újságíró barátnőjétől, aminek nyomán egy este ellátogat Guérande sóvidékére, ahol kisvártatva rálőnek… Ezzel nem csupán az élete kerül veszélybe, de olyan ügybe keveredik, amely nem is tartozna rá, lévén nem az ő rendőri körzetében történik. Csakhamar olyan helyzetben találja magát, ami végképp kívül van a komfortzónáján, lévén egyedül szeret nyomozni: kénytelen együttműködni a helyi nyomozókkal, köztük a sajátosan erőteljes stílusú Rose-zal. Magának való, mindig a saját útjait járó emberünknek ez kínszenvedésnek ígérkezik, ám ahogy a nyomozás egyre bonyolódik, úgy jön rá ki-ki a másik erősségeire.

 

S mindeközben Bannalec, ha nem is parttalanul, de bőségesen és szeretettel mesél Morbihan megyéről, a Fehér Földről, történelemről, kelta mítoszokról és legendákról, és így tovább. Minthogy magam továbbra sem vagyok krimirajongó, a könyvben engem főleg ez az oldala fogott meg, bár a nyomozás is izgalmas volt (még ha a nyári hőségben leolvadt agyammal nem is mindig bírtam követni, hogy mi történik).

 

Bannalec egy ponton azt írja, „Bretagne nem létezik! Sok Bretagne létezik.” Ez önmagában nem olyan őrületes megállapítás, hiszen ha az ember belegondol, nincs olyan ország, országrész, megye, de akár apró település sem, amelyben minden ugyanolyan volna. Mégis, ha utánaolvas egy kicsit, pl. rákeres a regényben előforduló helyszínekre, rájön, hogy Bretagne-ra valóban igaz, hogy számtalan arca van. És szerencsénkre az író minden regényben más és más arcát mutatja meg ennek a lenyűgöző, kiismerhetetlen, vad és csodálatos területnek. Melyről a Wikipédián ezt olvashatjuk: „(Bretagne-t) Hagyományosan két részre osztják: az Armorra és az Argoat-ra. Az Armor jelentése a tenger országa, ami jellemző is rá, hiszen ez a terület foglalja magába Bretagne partjait, míg az Argoat, aminek jelentése az erdő országa, Bretagne belső részét.” Az eddigi regényekben még csak a tenger országáról volt szó, s máris mennyi elképesztő helyet, történetet osztott meg velünk Bannalec. De nagyon várom, hogy szóljon Argoat-ról is, amelyből egy nagyon keveset volt már szerencsém látni, és az is varázslatos.