Rédei Viktória – Gyuricza Márta: Az Ezerfejű Történetei. Második: Mihály és a sárkány

Idézem a fülszöveget (ámbár pentagramm, gyertyák, varázsigék nélkül): „Mi történik, ha az általunk ismert világba beszabadulnak az ősi mítoszok teremtményei, és velük együtt minden, amiben az ember valaha hitt? ‘Az Ezerfejű Történetei’ egy képregénysorozat, amin 2018 óta dolgozunk. Minden rész más és más szereplő történetét meséli el, mindig a főhős szemszögéből. A látszólag egymástól független történetek hatnak egymásra, kereszteződnek, összefonódnak, és így építik fel az Ezerfejű világát.”

 

Ez pedig a sorozat második kötete, immáron 160 oldalon (az első 96 oldalas volt), és bár valóban más szereplőkre helyezi a hangsúlyt, nagyon is folytatása az elsőnek (mely tavasszal elnyerte az Alfabéta-díjat az önállóan megjelent 20 oldal feletti terjedelmű Kép-regény kategóriában), itt-ott jelentősen gazdagítva az abban olvasottakat. S közben olyannyira nagyszabású és szerteágazó történet, hogy épp úgy igaz, hogy nem lehet a második kötetről semmit írni az első ismerete nélkül, mint hogy simán lehet általánosságokban beszélni róla. Ugyanis, mint ez a kötet megmutatta, úgyis jön egy újabb fordulat, úgyis más megvilágításba kerül minden, úgyis olyan örvénylő labirintus, mint az a félelmetes szimbolum a borítóján…

 

Nem mondom, hogy olvastam én már mindenféle mítosz-újrateremtő, -átértelmező sztorit, vagy hogy akár eleget. De többet annál, hogysem bárki rám foghassa, elájulok a gyönyörtől, ha bárki jött-ment író hozzányúl bármely mítoszhoz. Ha más nem, hát Neil Gaiman olyan tágra nyitotta ezt az ajtót, hogy mára Dunát lehetne rekeszteni az ilyesmikkel. Úgyhogy nem hogy nem reméltem, nem is számítottam rá, hogy még bárkinek sikerül meglepnie, és olyat alkotnia, ami hasonlóan megráz és felvillanyoz, mint mondjuk a Sandman meg az Amerikai istenek tette, vagy ahogy Anne Rice Vámpírkrónikái a korai kötetekben, meg még sorolhatnék másokat is. Elég az hozzá, hogy az Ezerfejű Történetei-re mindezek után sem voltam felkészülve.

 

Persze, nem tudnám megmondani előre, meddig tart ez ki, pl. Anne Rice hosszas történetfolyama kb. az ötödik regény után egyre jobban kifulladt és érdektelenné vált. De azt érzem, hogy Rédei Viktória olyan sűrű és komplex mesét sző, olyan boszorkányos ügyességgel, ami párját ritkítja (s valójában messzebb mutat pl. a Vámpírkrónikáknál, hiszen annyi minden van benne).

 

Na, hát vámpírok azért itt is vannak, de eme kötet ugye sárkányt emleget, Mihály neve kapcsán meg az angyalokra is asszociálhat az ember, bár annyit elárulhatok, hogy ebben pont téved. Továbbá az emberi történelem számos momentuma is felvonul itt, s kap új magyarázatot. Persze, mindez fikció, akármi valós történés, okkult tudomány meg bármi egyéb csodás, vagy hétköznapi, vagy természetfeletti elem került is bele. Mármint, ha az olvasó képes a második kötet végére érve is fenntartani azt az álláspontot, hogy a világ csak anyagi, és a többi…

 

És akkor még a könyv végi jegyzetek részint pimasz, részint humoros mellékízét nem is említettem. Meg további párezer apróságot. Annyi minden van itt, hogy volt, amit nem is értettem, nem bírtam követni, nyilván van számos rejtett utalás, szimbolum, ami nem is feltétlenül a tudatos elmét szólítja meg – bár a fekete alapra fehérrel, pláne más színnel írt apró betűket is pokoli nehéz volt kiolvasni.

 

Ahogy az előző kötet, ez is alapvetően fekete-fehér, a színek alkalmazása adott szereplőhöz kapcsolódik (de ahogy alkalmazza őket Gyuricza Márta, az is üzen…). Márta rajzstílusa továbbra is elnagyoltnak, urambocsá’ gyerekesnek hat, egész addig, míg az embert be nem szippantja a történet, ill. el nem kezdi alaposabban megnézni őket. A különféle keretek, a már említett színek még csak hagyján – pusztán az illusztrálás kreativitása is olyan, hogy letérdel tőlük a figyelmes olvasó. Miközben az egyes szereplők, jellemek, hangulatok ábrázolása is párját ritkítóan hatásos.

 

Ahogy az első kötethez, ehhez is készült egy 24 oldalas sketchbook, melyet gyűjtői szempontok alapján is érdemes beszerezni, de azért is, mert sokat ad a történethez, ill. az alkotói folyamat megértéséhez. Plusz megjelenik benne a két hölgy hovatovább vásott humora, pl. olyan képsorokban, melyek, ha a sorozat film lenne, a DVD/Blueray kiadás extrái közé kerülnének, mint bakiparádé (csak itt ugye nem erről van szó). Elképesztő!

 

Most már nem is csak a folytatást várom, de azt is, hogy ha egyszer elérünk a végére (lesz ilyen…?), egyben elolvashassam az egészet.