Főkép

Rédei Viktória és Gyuricza Márta sorozatával, Az Ezerfejű Történetei-vel először múlt évben, az Alig Használt Képregények képregényantológia 3. kötetében találkoztam, és azonnal berántott. Az ott olvasható, Ulfhednar című novella amolyan előzménytörténet, és az AHK 5. kötetébe is került egy átvezető epizód, ám igazán ebben a közel 100 oldalas kötetben indul el a történet.

 

Mely már azzal meglepetést okoz, hogy az AHK3-ba került rész képei sokkal színesebbek voltak. Ezzel szemben A vadász zöme fekete-fehér, ráadásul a rajzok stílusa nagyon egyszerűnek hat – könnyű rávágni elsőre, hogy ilyet bárki tudna rajzolni. Beletelik néhány oldalba, mire az olvasó rájön, hogy tévesen ítélt. Egyrészt, mert ami szín itt felbukkan (jellemzően erős, tiszta szín, árnyalatok-átmenetek nélkül), annak mindig jelentése van és jobbára adott szereplőhöz kapcsolódik, akárcsak a keretek stílusa. Másrészt pedig mert Gyuricza Márta néhány vonallal képes jellemeket, hangulatokat, érzéseket, gondolatokat, s mindezek változását is tökéletesen átadni. Amilyen hovatovább groteszknek tűnt elsőre a képregény stílusa, annyira rá tudtam érezni, és azt kell, hogy mondjam, hogy egy dolog, hogy kinek mi tetszik, de itt objektíve rendkívül, párját ritkítóan kreatív, ügyes, átgondolt illusztrációkat láthatunk. Ezt az érzést csak erősíti a kötethez extraként kiadott, mindössze 75 példányban készült, 24 oldalas Sketchbook, mely nem csupán világosabbá teszi, a szerzők mit miért csináltak, de a történethez is ad pluszt, szóval érdemes beszerezni, amíg lehet.

 

A történetről már az előzmény alapján lehet sejteni, hogy szerteágazó lesz, és nagyon-nagyon sok helyről (főleg: mítoszok, legendák) merít, de jelen kötet néhány adott szereplőre fókuszál, ill. egy adott mítikus fajra. Talán nem túl nagy spoiler, ha elárulom, hogy a vámpírokról van szó – a borító alapján is sejti azt a tapasztaltabb olvasó. Azok közé tartozom, akik már jó ideje besokalltam a vérivókból, de ez a páros üdítően kreatívan tudta megközelíteni őket is. Nem is annyira a vámpírok kapcsán hoznak újat, inkább az tetszik, de nagyon, ahogy a történet hátterét, világát építik. Azt, hogy egy ponton, a jelenhez képest néhány évvel ezelőtt, mintegy „comingoutoltak” a természetfeletti lények, és a történet jelenében köztudomású, hogy léteznek, ám a megítélésük igen megosztott. S ez nem csak az emberekre igaz, a „szörnyek” sem ugyanúgy állnak mindehhez. Rédei Viktória író szemlátomást rendkívül alaposan átgondolta egy ilyen horderejű esemény hatását, ideértve a globális, társadalmi vonatkozásokat is.

 

A remekül felépített (illetve olvasói szemszögből egyelőre még csak épülő) világon túl a szereplők is érdekesebbek az átlagnál. Nyilván vannak itt is tipikus vámpírok, emberek, miegyebek, de a fontosabb alakok jellemfejlődésen mennek keresztül, eljutnak valahonnan valahova, és igazi karakterek, nem pusztán a náluk mérhetetlenül nagyobb történet előremozdítói. Úgyhogy nagyon várom a folytatásokat!