Főkép

Bizony érdekes dolgokat tud az produkálni, hogy ha az ember már egy jó évtizede benne van a szakmában, hiszen így előfordulhat az is, hogy egyszer csak egy olyan könyv érkezik postán, amiről nem is hallott, és így természetesen el sem akarta olvasni. Ezek a könyvek sokszor éppen ezért lehetnek érdekesek, hiszen garantáltan olyan bepillantást kaphatunk általuk, amivel alapvetően - önszántunkból - nem is nagyon találkoznánk.

 

Pontosan így jutott el hozzám a fiatal japán írónő, Emi Yagi rövidke regénye, a hazájában díjnyertes Kihordott hiány, amely a szigetországban munkát vállaló fiatal nők problémáit állítja középpontba. Elbeszélőnk, a harmincas éveiben járó Sibata életét a rutin és a kizsákmányolás mozgatja. Évek óta egy papírhengereket előállító cégnél dolgozik irodai munkában, ám mivel ő itt az egyetlen nő, mindenki számára magának értetődőnek tűnik, hogy ő főzze a kávét vagy éppen ő tegyen rendet a konyhában, mint ahogyan az is, hogy mindennap késő estig dolgozzon, hiszen így segítheti legjobban a vállalatát. Egy nap azonban fellázad, ám mivel hirtelen nem tudja megindokolni, miért is nem csinálja meg azt, amit már évek óta mindennap megtesz, azt mondja főnökének, hogy terhes. Ez az apró hazugság pedig megváltoztatja az egész életét.

 

Ezután a cégnél már egészen máshogy állnak hozzá, nem kell többé konyhai munkát végeznie, sőt tovább bent maradnia sem, így pedig nem csak megmarad egy csomó szabadideje, de megismerhet egy olyan életet is, amely eddig nem volt a sajátja. Azonban van egy (vagy több) bökkenő, egyfelől sokáig nem igazán tud mit kezdeni ezzel a rengeteg énidővel, ami csak még inkább kiemeli életének ürességét, másfelől pedig egy idő után kénytelen lesz egyre inkább beleásni magát a terhesség titkaiba, hiszen a kollégái nem jöhetnek rá semmire.

 

„Ugyanakkortájt költöztem ebbe a lakásba, tehát ezek szerint hat éven keresztül lényegében mindennap ezt használtam evéskor meg sminkeléshez. Meglehetősen nagyszámú nappal és éjszaka telt el közben. A legtöbbnek neve sem volt, és az ételek gőze, meg a kedvenc szempillaspiráljaim is sorban hangtalanul a semmibe vesztek.”

 

A regény - szokásos japán módon - roppant lassan csordogáló első fele egészen jól mutatja be azt a folyamatot, amelyben egy még viszonylag fiatal nő rádöbben arra, hogy mennyire nem kezdett semmit idáig az életével, ám a történet második felében belépő és egyre nagyobb szerepet kapó Szűz Mária-párhuzam, valamint az ehhez kapcsolódó és az eddigi realista stílust kicsit háttérbe szorító szürreális történések alaposan felbillentik az addig olvasottakat. Ez pedig, véleményem szerint, nem áll jól a kötetnek.

 

Szóval nálam a Kihordott hiány maximum félsiker, amely elsősorban a 21. századi értelmiségi munkát végző japán nők életének kissé humoros, kissé groteszk bemutatójaként működik igazán. Ennél fogva főleg a téma iránt érdeklődőknek ajánlanám.