Főkép

Miközben azon gondolkodtam, mégis mit írjak erről a kiadványról, viccesen azt jutott eszembe, hogy remélem, legközelebb akkor kerül újra szóba ez a történet, amikor filmet készítenek belőle, és a premier okán erényeit, vagy ha lesznek, akkor hiányosságait veszem számba.

 

Mivel egyelőre itt még nem tartunk, csupán arra van lehetőségem, hogy megdicsérjem a szerzőt, vagy azt a kiadói embert, akinek köszönhetően a Non Nobis Domine című kétkötetes regény felért a csúcsra – bár ezt csak némi fenntartással merem leírni. Legalábbis Bíró Szabolcs azt írta a blogján, hogy ezt tekinti a végleges szövegnek, és a jövőben isten biza, már nem nyúl hozzá. Időhiány miatt azt nem tudom részletesen felsorolni a most megesett változtatásokat, érzésre lényegi módosítás nem történt, csak kaptak még egy fésülést a mondatok. Mivel nekem már az előzővel sem volt gondom, ezzel kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy rendben, akkor ezt tartom meg a polcomon. Mondjuk pár elválasztási hibát még láttam benne (tényleg keveset), de remélem, ezeket a későbbi kiadásokban már javítják.

 

Magáról a sztoriról az alábbi ajánlókban írtam korábban:

Bíró Szabolcs: Az utolsó vörös barát

Bíró Szabolcs: Kelet oroszlánja

Bíró Szabolcs: Non Nobis Domine – harmadszor

 

A mostani, 2023-as kiadásnál visszatértünk az eredeti, kétkötetes verzióhoz, amit egy visszafogott külsejű díszdobozba helyeztek el. Tényleg jól néz ki az Anjou-sorozat eddig megjelent részei mellett, és nem foglal sokkal több helyet, mint az előző, egykötetes változat. A legfontosabb újdonságot Várai Artúr rajzai jelentik, amelyekből szerencsénkre van bőven. Nem csupán az epizódok elejére jutott belőlük, hanem kisebb méretű képekből sincs hiány. Az olvasók számára örömteli fejlemény, hogy bár eredetileg csak tizenhatról volt szó, végül negyvennyolc illusztrációval lett gazdagabb a Non Nobis Domine mostani kiadása.

 

Témájukat tekintve szorosan kapcsolódnak a történethez, érezhető, Várai Artúr olvasta mindkét részt, nem csupán az író elmondása alapján dolgozott. Mi több, az is átjön, mennyire megkedvelte a regényt. Mivel ideje volt rá, digitális technika helyett tust és grafitot használt. A rajzok egyszerre részletesek és letisztultak, csatajelent és romantikus pillanat egyaránt megtalálható közöttük. A másik, ami feltűnt, az hogy a képek megfelelnek Bíró Szabolcs maximalizmusának, és ezzel kapcsolatban úgy vélem, hogy biztosan voltak nézeteltérések kettejük között. A végeredmény mindenesetre tetszetős, javaslom mindenkinek, hogy egyszer úgy lapozza át a két kötetet, hogy csak az illusztrációkat nézi meg.

 

Ugyan Bíró Szabolcs azt mondta a mostani kiadás kapcsán, hogy nincs tovább, szerintem érdemes lenne elgondolkodnia egy képregényről. A sztori van annyira mozgalmas, hogy abban a formátumban is sikeres legyen. A „férfiaknak szóló romantikus regények” jelige meg kellőképpen alkalmas arra, hogy új olvasókat is bevonzzon.