Főkép

Azt hiszem, Láng Zsoltot már nem nagyon kell bemutatni a hazai olvasóközönségnek, hiszen már a lassan három évtizede megjelent Bestiárium Transylvaniae trilógiája is óriási figyelmet keltett a maga idejében (nem is csoda, hogy gyakorlatilag azóta is beszerezhetetlen), aztán az újabbak közül a 2019-es Libri-díjat is elnyerő, Bolyai valódi közönségsikernek számított. Éppen ezért, amikor megtudtam, hogy megjelenik tőle egy újabb nagyregény, semmiképpen sem szerettem volna lemaradni róla.

 

Az emberek meséje egy összetett és sokfelől megközelíthető alkotás, amely egyszerre szól egy meglehetősen problémás apa-fiú kapcsolatról, a szeretetről és a gyűlöletről, a bűnökről és a megbocsátásról, vagy éppen a felejtésről és az emlékezésről. Az új kötet nem hiába majd' 500 oldal, a meglehetősen komótos tempó ellenére is jut idő mindenre.

 

Láng magabiztosan bánik az idővel, hiszen bár a cselekmény java része mindössze egy nap alatt játszódik, de hála a gyakran megjelenő visszaemlékezéseknek, visszautalásoknak, több évtizednyi történésről is pontos információkat kapunk. Fő helyszínünk, Medárd, a roppant elmaradott, ám nagyon is otthonos erdélyi falucska, ahol mindig történik valami. És ha valaki mindenről tudni akar, akkor keresve sem találhatna magának jobb állást, mint a helyi telefonközpontosé, hiszen ebben a világtól elzárt településen még mindig a száz évvel korábbi, "dugaszolós" megoldás működik, így az ezt kezelő technikus gond nélkül bárkit kihallgathat. A magyar származású, ám Franciaországban felnövő André Tavasz ezt alaposan ki is használja, hiszen a jóval a hatvanon túl járó férfi saját korábbi unalmas életét feladva nyomozni kezd egy Franciaországban elkövetett brutális gyilkossággal kapcsolatban, melynek szálai egészen Romániáig elérnek.

 

A mű első felében az André által kihallgatott beszélgetések révén épül fel előttünk a sokszínű falu. Vannak itt románok, magyarok, cigányok és még szászok is. Mindannyian tipikus vidéki figurák a maguk bogaraival, furcsaságaival, és ahogy megismerjük őket, rájövünk, milyen szerencsés is ez az eddig meglehetősen szürke életet élő férfi: lehet, hogy korábban férjként és apaként is megbukott, lehet, hogy egyetemi tanárként sem úgy végződött a karrierje, ahogy szerette volna, de Medárdon megtalálta az igazi helyét, és ráadásul a szerelmet is egy csinos rendőrnő oldalán.

 

Aztán ahogy telik az idő, egyre nagyobb teret kap André fiának, Zsombornak az énelbeszélése, amely azonban jóval sötétebb képet fest a férfiról. Az anya nélkül felnövő fiú sosem érezte azt, hogy bármiféle szeretetet kapna az apjától, így nem is csoda, hogy már kamaszkorában bentlakásos iskolába költözött, majd ezután gyakorlatilag kölcsönösen elfelejtették egymást. Zsombor ezután felnőttként sikeres mézvadász lesz (világszerte keresi a különleges mézeket, hogy aztán ezeket jó pénzért továbbadja), ám ez nem egy olyan nyugalmas szakma, mint gondolhatnánk, így hamarosan - több váratlan fordulat után - menekülnie kell az őt üldöző gyilkosok elől.

 

Láng ügyesen játszik a szálakkal, sokáig fogalmunk sem lehet, hová fog kilyukadni a két férfi története, mint ahogy arról sem, mi lehet a könyvben szereplő bűncselekmények megoldása. Ráadásul mindkét szál tele van apróbb betéttörténetekkel, amelyek tovább színesítik a palettát. Bár érzésem szerint a vége felé kissé szétesik ez az addig nagyon is jól működő regény, de ezzel együtt is az idei év egyik legjobban sikerült magyar alkotásának tartom Az emberek meséjét, amely elsősorban az érzelmekkel telített, áradó történetmesélés miatt válik igazán emlékezetes olvasmánnyá. Azt hiszem, sokan fogják szeretni.