R. F. Kuang: Sárkányköztársaság

A Mákháború után nem kellett sokat várni, hogy magyarul is kezünkbe vehessük R. F. Kuang fantasysorozatának második kötetét, a Sárkányköztársaság pedig pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első kötet végén letettük.

Miután az előző rész végén Zsin, a főszereplő lány emberek millióinak életéről döntött, ezt a terhet hurcolja magával, ami mellé ott van még legjobb barátja elvesztése és a társaiért vállalt felelősség súlya is. Nem meglepő, hogy saját képességei – és a traumák – kezelésére az ópiumba menekül. Ebből csak a Sárkány tartomány urának ajánlata révén sikerül kimozdulnia: Jin Vajszra egy új, igazságosabb országot, egy köztársaságot kíván felépíteni a Nikara Birodalomból, ami lehetőséget ad Zsinnek, hogy a kétszínű császárnő nyomába eredhessen. Útközben aztán újabb veszteségek érik, és kénytelen lesz felülvizsgálni minden korábbi elképzelését.

Első pillantásra érdekes az, ahogy a kamaszkorból kikapaszkodó Zsinnek nemcsak saját életét, hanem az egész birodalom jövőjét meghatározó döntéseket kell hoznia, miközben személyes problémákkal is küszködik. Azonban ez a mondat elárulja, hogy a Sárkányköztársaság változatlanul közelről kerülgeti a YA könyvekre jellemző tematikát és problémákat, problémakezelést. A könyvet lehet úgy is olvasni, hogy Zsin felnövekedésének története, ugyanakkor elsikkadni látszik az első részben érdekes mágiarendszer, amellyel alig foglalkozik a könyv, ahogy nem törődik többé a kiválasztottság terhével sem, ami ugyancsak jelen volt az első kötetben.

Ezek helyett Zsin sok oldalon keresztül küzd saját magával és a körülményekkel, ami lehetőséget ad arra, hogy Kuang megmutassa, miként folytatja a kínai történelem átültetését fantasy környezetbe, de nem érzem meggyőzőnek a végeredményt. Az epikus fantasy világépítése helyett – néhol nehezen értelmezhető okokból vívott, nehezen értelmezhetően zajló, nehezen értelmezhető eredményű – csaták sorát kapjuk, a világmegváltásra képes hős helyett pedig egy itt-ott gyermetegnek ható viselkedésű hőst. Persze mindez értelmezhető érdekesen is: Zsin felnövekedésével láthatóvá válik, hogy semmi sem olyan fekete és fehér, amilyennek az első kötetben tűnhetett, és ameddig ezt nem veszi tudomásul, naivan viselkedik és hosszú távon elhibázottnak bizonyuló döntéseket hoz.

Kuang második kötete tehát egyszerű epikus fantasy helyett valami másnak tűnik. Ez jól érzékelhetően olyanokat is a könyv elolvasására késztethet, akik egyébként nem számítanak fantasy-olvasónak, ráadásul a távol-keleti környezet még rá is játszik erre a „körönkívüliségre”, és úgy tűnhet, mintha az egzotikus világra épülne ez a kilépés az epikus fantasy kereteiből. Viszont, ha akarom, Kuang biztonsági játékaként is megjelenhet ez az egész, ami rosszul sikerült: annyira biztosra vette, hogy Kína új- és legújabb kori történelmének fantasy-tematika szerinti elmondása jó és elég lesz egy történethez, hogy nem dolgozta ki eléggé a szereplőket, akik így kissé ötletszerűen sodródnak az eseményekkel. Ennek eldöntésére érdemes elolvasni a könyvet.