Főkép

Az utóbbi időkben - minden bizonnyal a háború hatására - itthon is jobban előtérbe került az ukrán irodalom. Ennek révén a tavalyi évben elolvashattuk Szerhij Zsadan egy remek verses- (Harkiv Hotel) és egy szintén ragyogó prózakötetét (A diákotthon), illetve Andrej Kurkovtól a fantasztikus Szürke méheket, majd idén érkezett keleti szomszédunk harmadik nagy kortárs szerzője, Jurij Andruhovics az Éj Rádióval.

 

Bár jelent már meg idehaza is Andruhovics-kötet, de ebből a fent említett trióból azt hiszem, ő a legkevésbé ismert. Az 1960-as születésű szerző egész pályafutása során kimondottan a posztmodern vonulathoz tartozott, így műveiben elsősorban soha nem a történet, hanem a nyelv és az írástechnikai trükkök voltak a lényegesek. Nem meglepő módon nincs ez másként legújabb regényében sem.

 

Az új könyv hőse az egykori rocksztárból előbb forradalmi szimbólummá, majd rádiós műsorvezetővé avanzsáló Joszip ​Rotszkij, aki különös és sokszorosan összetett kalamajkába keveredik. Miután a meg nem nevezett kelet-európai szülőhazájából a forradalom bukása után menekülnie kell, egy börtönben tett „kényszerpihenőt" követően hozzáférést kap egy több milliárd dollárt tartalmazó számlához, így már nem csak hazája titkosügynökei, de a nemzetközi maffia emberei is el akarják kapni. Éppen ezért a férfi kénytelen folyamatosan menekülni, ám eközben előbb hozzácsapódik Edgar, a holló, majd egy titokzatos tetovált lány, Anime is.

 

Természetesen vérbeli posztmodern regény lévén minderről a lehető legkomplikáltabb módokon értesülünk, hiszen ebben a könyvben találkozhatunk többek között Josz éjjeli rádióadásával, egy névtelen életrajzíró tétova kutatásaival, az események legpontosabb leírásaival, vagy éppen az ezeket feldolgozó dráma szövegével is. Andruhovics érezhetően mindent megtesz, hogy annyiféleképpen variálja ezeket, amennyire csak lehetséges, de ugyanígy játszik a nyelvvel is. Így a szöveg természetesen tele van különféle nyelvi játékokkal és utalásokkal is, ezek egy része fordítható, a maradék viszont lábjegyzetek segítségével válik érthetővé.

 

A bő 400 oldalas mű első fele igazán elnyerte a tetszésemet (itt a férfi élettörténetének egy részével, furcsán induló rádiós pályafutásának kezdeteivel, illetve a madárral és a lánnyal való megismerkedéssel foglalkozunk), azonban ahogy fogynak az oldalak, úgy válik az egyébként meglehetősen soványka történet egyre inkább erőltetetté, ráadásul ezt az egyre feleslegesebbé váló, újabb és újabb narratív trükkök is egyre kevésbé tudják elfedni. Véleményem szerint, ha a szerző több energiát fektetett volna a történet mélységeibe, és nem akarta volna ennyire szétírni ezt az alkotást, akkor egy jóval jobban működő kötetet kaptunk volna.

 

Ennek tükrében Andruhovics alkotását elsősorban a vérbeli posztmodern szerelmeseinek tudnám ajánlani, azoknak akik elsősorban a nyelvért, a nyelvi játékokért és az írástechnikai trükkökért olvasnak el egy kötetet. Nekik minden bizonnyal bejöhet ez a furcsa regény.