Főkép

Vannak szerzők, akiknek könyveit menetrendszerűen újra meg újra kiadják. Az esetek többségében pusztán újranyomásról van szó, amikor a címnegyedív adatainak frissítésén kívül más nem történik a szöveggel. Ez általában rendjén is van így, de időnként úgy érzem, ideje lenne leporolni a korábbi fordítást - többnyire a suta mondatok, ritkábban a zavaró sajtóhibák miatt.

Ezúttal kissé tanácstalan vagyok, mert nem olvastam az előző, 1991-es kiadást, így nem tudom a mostani mennyivel jobb. Az biztos, hogy Prekop Gabriella tisztes munkát végzettkomolyabb említenivalóra nem emlékszem. A könyv egyébként kimondottan gyöngyszem Agatha Christie életművében, már csak azért is, mert helyére tesz pár dolgot: például azt, miért ragaszkodik Poirot ennyire Hastings kapitányhoz.

Apropó, ez elég különös nem? Mármint Arthur Hastings titulusa - legalábbis idehaza. Az utóbbi hatvan évben nem hiszem, hogy túl sok középkorú férfival találkozhattunk környezetünkben, aki civilként katonai rangot biggyesztene nevéhez. Kovács ezredes, Nagy százados - szóval ez annyira idegen tőlünk, hogy csodálatos, mennyire természetesen fogadjuk ezekben a krimikben. De kissé elkalandoztam. Szóval ott tartottam, hogy most végre megtudjuk, miért jó, ha Hastings Poirot közelében van gyilkosság esetén. Szó szerint idézem mélynövésű belgánkat:

„Egyáltalán tudja, mit jelent ez nekem? Amikor a bűnöző nekilát, hogy bűncselekményt kövessen el, először is arra készül fel, hogy tévesszen. Kit igyekszik megtéveszteni? Az agyában megjelenő kép a normális ember képe. A valóságban valószínűleg nincs is ilyen, ez csupán matematikai absztrakció. De maga annyira megközelíti, amennyire csak lehetséges. Vannak pillanatok, amikor zseniális meglátásai vannak, amikor az átlag fölé emelkedik, máskor viszont (remélem, megbocsát) az ostobaság legmélyebb régióiba ereszkedik alá, de egészében véve maga csodálatosan normális. Eh bien, hogyan húzok én ebből hasznot? Egyszerű. A következőképpen. Akár egy tükörben, úgy látom a maga agyában visszatükröződni azt, amit a bűnöző el akar velem hitetni. Ez rettentően sokat segít, mert megmutatja az utat.”

Szóval ezért. Egyébként ennyire még sosem zavart a történet során, hogy korábban már láttam a televíziós feldolgozást. Egyrészt végig ott motoszkált benne a gyilkos kilétének ismerete, másrészt időnként voltak olyan pillanatok, amikor másra emlékeztem vizuálisan, mint ami a szövegben szerepelt. Remélem a következő Christie kötetnél más lesz a helyzet.

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november