Főkép

Nem igazán volt kérdés, hogy elolvasom-e a nemrég megjelent Meddig ​él egy anya című regényt, hiszen az írói pályáján viszonylag későn elinduló Nagy Gerzson mindkét korábbi kötete elnyerte a tetszésemet. Míg a debütáló Délután ​Apámmal elsősorban a nosztalgikus, édes–bús gimnazista történeteivel nyert meg magának, addig az Ablak ​az Ontario-tóra ennél már jóval komolyabb munka volt, amely nálam végül bekerült a 2022-es év legjobb magyar megjelenései közé.

 

Az új kötet dísztelenebb hangvételét és két szálon futó történetét tekintve némileg hasonlít a két évvel ezelőtti regényhez, ám felépítését és történetmesélését nézve már jókora távolság van az Ontario-tóhoz képest.

 

„Állok az ajtóban, nem merek mozdulni, nem merek belépni a szobába, félek, hogy anyám meghalt, de ugyanannyira félek attól, hogy életben van. Így kezdődik minden napom."

 

Ezután a camus-i indítás után rögtön kiderülnek a főbb erővonalak: Ágota, a harmincas tanárnő már egy ideje csapdahelyzetben van, hiszen édesapja halála után neki kell gondoskodnia az életnek hátat fordító édesanyjáról, amihez nem kaphat segítséget az elvileg Kanadában élő öccsétől, hiszen a férfi már egy ideje életjelet sem ad magáról. De mégis mi történhetett vele? Mégis mi történhetett ezzel a családdal? A magát már a szépirodalomban is kipróbáló nő ezekre a kérdésekre keresi a választ, mégpedig úgy, hogy előveszi saját pár évvel ezelőtti naplóit, valamint megpróbálja fikciós formában elképzelni öccse dél-amerikai kalandjait.

 

Meg kell hagyni, egészen érdekes ez az indítás, hiszen egyfelől kapunk egy szépirodalmi igényű személyes szöveget Ágota szemszögéből, másfelől pedig egy vállaltan és gyakorlatilag teljes mértékben fikciósat az Andokban utazgató Tommal a főszerepben. Ahogy az sejthető, idővel a két szál történései egyre több esetben kerülnek átfedésbe, párhuzamba, kirajzolva ezzel nem csak egy díszfunkcionális család történetét, de ezzel együtt árulások tömkelegét is.

 

Nagy stílusa és írásmódja egyaránt érdekes, hiszen mindkét szálon keveredik egymással a múlt és a jelen, illetve ugyanazok a történések más és más módon zajlanak le. Ezektől a megoldásoktól válik a szöveg furcsa mód „lebegővé", összemosva ezáltal múltat és jelent, elképzeltet és valóban megtörténtet egyaránt. Ez véleményem szerint egyszerre a kötet erőssége és gyengéje is. Erőssége, mert ezek a jól működő leírások igazán különleges hangulatot teremtenek, viszont gyengéje is, mert a szövegre rátelepedő „köd" el is mossa a határokat, ami eltompíthatja az olvasó érzékeit is.

 

Ezzel együtt is Nagy Gerzson legújabb kötetét bőven az ajánlható kategóriába sorolom, melyet azoknak tudnám elsősorban ajánlani, akiknek az a legfontosabb, ha egy könyvnek utánozhatatlan hangulata van.