Turi Márton (szerk.): Az finom lesz!

Az 1920-as évekbeli Londonban, egy nemesi házban (fent és lent) játszódó Csengetett, Mylord? egyike a valaha volt legsikeresebb tévésorozatoknak. Legalábbis Magyarországon. Bezzeg Angliában a BBC az első vetítése óta nem adta le újra. Hogy hogy történhetett mindez, miért lett a magyar tévénézők akkora kedvence s megannyi máig közkézen forgó szállóige forrása, s miért nem zabálták a britek, miközben a Jimmy Perry-David Croft szerzőpáros számos sitcomját imádták? Nos, ezekről is szó van a Turi Márton által szerkesztett, tehát kimondottan magyar kiadású kötetben. De még mi minden más is került bele!

Például több angol szerző által írt esszé, melyek tehát nem kimondottan ehhez a kötethez készültek, ám nagyon is helyük van itt. Sok mindent megvilágítanak a fent felvetett kérdések kapcsán is, de bepillantást nyerhetünk általuk a sorozat kulisszatitkaiba is. Mi több, mélyreható elemzéseket is olvashatunk, elég csak Simon Morgan-Russell „Fura világ, fura erkölcsök” című írására utalnom. Az 1988-ban indult és végül azért négy évadot megért sorozat ugyanis a maga idejében, ha nem is volt tabudöntögető, olyan témákat is behozott a maga műsorsávjába illetve műfajába, melyeknek addig nem volt ott helyük. Politikai szempontból nem pusztán görbe tükröt tartott az 1920-as évek Nagy-Britanniája elé, de egyúttal a ’90-es évek első felének társadalomkritikája is volt. Aztán bátor előrelépés volt a manapság igen forró, egyúttal mindennapos LGBTQ+ téma területén – elég csak Miss Cissyre utalnom, aki nem pusztán férfiruhát visel, de bizony van egy-két több-mint-sejtetős leszbikus pillanata is a sorozatban. De ugyanígy szól a sajátos szexuális fixációt követő Teddy bácsiról, aki megveszekedetten hajtja a munkásosztálybeli nőket, s ezen jól elkacarászhatunk, de az még a sorozat szereplőinek is világos, hogy visszaél a hatalmával, mai szemmel meg durva molesztációnak hat.

De nem csak ilyen komoly elemzések olvashatók a Szalkai Diána és Tillai Tamás remek illusztrációval díszített, stílusos kötetben. Megannyi érdekességet és jópofa sztorit olvashatunk a forgatásokról, a színészekről – a kötet előszavát maga Jeffrey Holland írta, aki a sorozat kb. összes hölgyszereplője által folyton lejóképűzött lakájt, James Twelvetrees-t játszotta. Már itt szóba kerül az a 2018-ban zajlott budapesti rajongói találkozó, melyen több más színész mellett Holland is részt vett. Őszintén beszél róla, hogy milyen megható volt a magyar nézők szeretete – a neten is fellelhető a videó, melyen nem csupán emlékezetes színpadra lépése látható, de az is, ahogy utána elérzékenyült. Az igazán nagy és remek pillanat volt.

De olvashatunk a rendezvényről a szervezők szemszögéből is, plusz interjúkat a magyar szinkronszínészekkel, és így tovább. Nem lövöm le az összes poént, csupán a „Hova vezetne ez?” című 2. részt említem még meg. Ez szemlátomást megosztja az olvasóközönséget, ugyanis itt öt kortárs magyar író-költő művét olvashatjuk. Ezek persze a sorozathoz íródtak, egy részük továbbgondolás, elképzelt folytatás, de megértem, ha valakinek ezek erőltetettnek és fölöslegesnek hatnak. Szerintem ebbe az amúgy is színes és formabontó kötetbe beleférnek, pláne mivel átjön, hogy a szerzőik is szeretik a tévésorozatot.

Azt gondolom, épp elég sokan vagyunk Csengetett, Mylord?-rajongók, hogy legyen értelme egy ilyen kiadványnak. Az más kérdés, hogy teljesen egyszerre, egymástól függetlenül kettő ilyen is megjelent – de ahogy látom, Boromisza István könyve, A ​„Csengetett, Mylord?” Univerzum egészen más rendezőelv alapján íródott, enciklopedikus szócikkek útján mutatja be a sorozatot. Fogjuk fel úgy, hogy mindkettő ajándék a rajongóknak, s mindkettőből lehet csemegézni – és persze újra lepörgetni a négy évadot, vagy ott ragadni a tévé előtt, ha belefutunk valamelyik epizódba a sűrű ismétléseknek köszönhetően.