Főkép

A 2015-ös budapesti Womex egyik legjobb koncertjét emlékeim szerint a kolumbiai Rancho Aparte együttes adta. Ha létezik ideális latin muzsika, akkor ők azt játszották, kiegészítve mindenféle hatással (például afrikai ritmusok), ami egyébként jellemző a chirimía muzsikára.

 

Az ilyen együttesekben fa- és rézfúvósok játszanak együtt ütőhangszerekkel. Ez egy kifejezetten modern zene, éppen ezért ne csodálkozzunk, ha a szövegek a mindennapi élettel foglalkoznak, örömmel, igazságtalansággal egyaránt. Persze nagy hiba lenne egyetlen stílusba beskatulyázni a Rancho Aparte társulatot, mert ők kifejezetten nyitottak és ugyanolyan lelkesedéssel játsszák a környezetükben népszerű zenéket, melyek többsége semmit sem mond számunkra (abozaos, rebulú, contradanza). Csak mindezt időnként hihetetlen energiával tálalják, talán ezért aggatta rájuk valaki a pacific punk jelzőt.

 

A számok többsége táncra, de minimum mozgásra késztet, még az olyan lassabb tételek, mint az „Añoranzas” is csípőmozgásra, hajladozásra ösztökél, ez tényleg ellenállhatatlan muzsika. Legalábbis nekem nagyon bejön, most sajnálom igazán az időhiány miatt kihagyott éveket, amíg nem figyeltem rájuk.

 

Picit meglepődtem a nagyszámú vendégseregen, de ebből is jól jönnek ki, mert ettől érezhetően gazdagabb lett a zenéjük. Kedvencem a „Quiero Volver”, mert Nidia Góngora éneke együtt lüktet a hangszerekkel, a gazdag hangszereléssel (marimba?). Érdekes az albumzáró szerelmes(?) nóta (El Intenso), amiben Liceth Zagon és egy női kórus erősíti a hangzást, aztán amikor a férfiak veszik át a mikrofont, az olyan, mintha egy hagyományos stílusban énekelnének.

 

Természetesen legjobban az energiabombák tetszettek, elsősorban a „Bundemente” ahol a fúvósok és a ritmusszekció egyaránt derekasan kitett magáért, tempóváltások és teli torokkal kiabálható szövegek szólnak a jelen pillanatot a maga teljességében megélni kívánó emberhez (ha jól értelmeztem a fordítást).

 

Azt kell mondjam, az évek múlásával a Dino Manuelle énekes vezette Rancho Aparte csak egyre jobb lesz, ez a lemez pedig nem csak változatos, hanem zeneileg is előrelépésnek számít. Már csak az kellene, hogy a következő európai turnénak nálunk is legyen állomása.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Añoranzas, Bundemente, Quiero Volver

2023-ban megjelent album (Szerzői)

Weboldal: https://www.facebook.com/ranchoapartechirimia

 

 

A zenekar tagjai:

Dino Manuelle – ének

Dyam Palacios Villafañe

Emer Dávila Mosquera

Andrés Romaña

Arnold Parra Beam

Jhon Wainer Córdoba

Andrés Felipe Colorado

Yeison Andres Moreno

 

Közreműködők:

Nidia Góngora

Duvan Moncada Mesa – harsona

Johan Sebastián Pérez Correa – szaxofon

Esteban Copete – marimba

Liceth González – ének

Juan Carlos Torres

Juan Pablo Acosta

Frank Echeverry

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Panocré 04:03
  2. Celeste 04:15
  3. Bundemente 05:00
  4. Quiero Volver Ft. Nidia Góngora 05:08
  5. Verbena 03:23
  6. Añoranzas 06:07
  7. La Receta 03:28
  8. La Rancho Parranda 03:58
  9. El Intenso Ft. Liceth Zagon 03:19