Főkép

Az utóbbi időkben, bár egyértelműen az autofikció irányzata uralja a kortárs szépirodalmat, de szép számmal jelennek meg továbbra is (részben fikciós) életrajzi művek. Ha tovább bontjuk, ezeknek is számtalan fajtája van, de az biztos, hogy viszonylag kevés olyan kötet születik, amelyben egyszerre két híresség élettörténetét is megkapjuk. A svéd irodalom nagyasszonyának, Agneta Pleijelnek pár hete jelent meg éppen egy ilyen alkotása, amelyben a 20. század két ikonikus alakjának, Agatha Christie-nek és Oskar Kokoschkának állít méltó emléket.

 

A Kettősportré egy valóban megesett találkozást állít középpontba, mely során a híres írónő családja felkéri a népszerű piktort, hogy fesse meg Christie arcképét a krimi koronázatlan királynőjének közelgő nyolcvanadik születésnapjára. Bár eleinte mindketten vonakodnak elfogadni a felkérést (a nyolcvanas évei közepén járó Kokoschka már vágyik haza svájci otthonába, Agatha pedig mindig is utált modellt ülni), de aztán nekiállnak a munkának, ám egyetlen feltétellel: az egész nem tarthat tovább, mint hat „ülés".

 

„Agatha figyeli, Kokoschka miként keni szét a festéket a vásznon egy spatulával. Aztán leteszi, hogy rágyújthasson. Agatha éles hangon szólal meg:

– Tudatában van annak, Mr. Kokoschka, milyen elviselhetetlenül magabiztos a beszéde?

Ölében pihenő kezét összekulcsolja, hogy nyugodtan tudjon ülni. Mint egy képmutató apáca, gondolja Kokoschka egy idő után, amikor látja, hogy az nem mond többet. Arcán semmi élet. Mint a kő, mozdulatlan és csendes. Kokoschka elsóhajtja magát. Nem csendéletet tervezett festeni. Lételeme az arckifejezés és a mozgás, csak így képes dolgozni. Amikor a bécsi és drezdai akadémián tanított, a modelleknek térdepelniük kellett, kezüket a lábuk mellé ereszteni, aztán körbepördülni. Térdízületek, vállak, a mozdulat teljes összetettsége. Mrs. Christie-től nem kér gimnasztikát. De legalább beszélne. Szemügyre veszi a whiskysüveget. Csaknem a fele megvan még. Mrs. Christie makacs, mint egy öszvér. Kokoschka tegnap túlontúl őszintén beszélt és ezt ma már bánja; felszakította vele a múlt sebeit."

 

Mivel Kokoschka saját elmondása szerint sosem pusztán egy portrét festett, hanem az alany személyiségét vitte vászonra, már az első pillanatoktól kezdve érdeklődni kezd a zárkózott és hallgatag Christie múltja iránt, ám mivel a nő nem kíván erről mesélni, ő kezd bele saját élettörténetébe. Így szóba kerül többek között nyomorúságos gyermekkora, tehetségének korai felfedezése, I. világháborús emlékei (kétszer is életveszélyesen megsebesült), és a legendás Alma Mahlerral való - mai divatos kifejezéssel élve merőben toxikus - kapcsolata, illetve természetesen a leghírhedtebb tette, amikor a szakítás után a nő élethűnek szánt és gyakorlatilag élőként kezelt bábujával járta be Drezda utcáit, nem kis botrányt okozva ezzel.

 

A mások történetei iránt mindig is érdeklődő Christie nem tudja kivonni magát a férfi elképesztő meséi alól, így először szép lassan csak magának, majd a festőnek is előadja életének főbb eseményeit. Így olvashatunk a korán elvesztett édesapjáról, kicsapongó és polgárpukkasztó kamaszkoráról, első házasságáról, mely során újszülött lányukat hónapokra hátrahagyva világkörüli útra indulnak férjével, valamint természetesen a legendás eltűnéséről is, amikor is egész Anglia az ekkor már híres írónőt kereste, miközben ő egy veszekedés után egy vidéki szállodában álnéven múlatta az időt.

 

De a Kettősportré minden rövidsége ellenére (alig 160 oldal) jóval több, mint a két híresség életének összefoglalása, hiszen a két egymástól gyökeresen eltérő személyiségű alkotó (míg a jóval mélyebb művészetfelfogású, és csak egy igazán szűk réteg által istenített Kokoschka számára gyakorlatilag mindent a művészet ural, addig Christie tökéletesen megelégedik azzal, hogy jól működő és csavaros történeteket találjon ki a szélesebb tömegeknek) miután megnyílt egymás számára, természetesen eszmét cserél olyan témákról is, mint a művészet mibenléte, az emlékezet fontossága, a szerelem és az öregedés.

 

Pleijel legújabb magyarul megjelent műve tehát egy egészen kompakt kis alkotás, amely egyszerre ajánlható az Agatha Christie (vagy akár a Kokoschka) rajongóknak, az életrajzi művek szerelmeseinek, valamint azoknak is, akik szívesen olvasnának egy könnyed művészregényt. Mindannyian megtalálhatják benne a számításukat.