Főkép

Sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni, hisz alig kap sajtót, de van nekünk egy AB ART kiadónk, amely fáradhatatlanul, évente akár egy tucat kiadvánnyal is szállítja nekünk az idehaza gyakorlatilag teljesen ismeretlen kortárs költők vékonyka köteteit. Ezúttal kettőt fogok belőlük ajánlani, az egyikük egy brazil, a másik pedig egy szír szerző munkája.

 

A brazil az az 1951-es születésű José Eduardo Degrazia, aki civilben szemészorvosként praktizál, ám ezenkívül írt már több tucat regényt és verseskötetet, valamint elismert műfordító is. Első magyarul megjelent kötete, a Halálra ​ítélt városok érdekes alkotás, melyben elsősorban útiélményeit használja fel a versírás során. Így ezen költemények révén „járhatunk" Helsinkiben, Frankfurtban, Tallinban, Boszniában vagy akár Moldovában is.

 

 

 

 

 

 

TRIESZT

Iris Faionnak

 

Trieszt édes őszi napsütése

sárgára festette a tornyokat,

a sirály elrepült a partról,

fehér szárnya a béke zászlója.

 

A lágy alkonyat leszáll

az öreg világítótoronyra,

a csendes alkonyati árnyék,

felkapcsolja a fényt, amely megmenti

a tengeren hánykolódó matrózokat.

 

A hajók visszatérnek a mólóra és az Adria

megszólaltatja a verset, mint a hegedűhúrt,

és Trieszt kis éji zenéje,

a tengerre néző város

a dombjain hirtelen megszületik.

 

A kötet kisebbségben lévő versei pedig elsősorban Degrazia költészeti felfogását közvetítik felénk.

 

MINDEN

 

Minden, amin nem fog az idő vasfoga

olyan, mint a márványpadló,

mint a sír fehérje,

minden, ami a földön megmarad

lassan szétmállik, mint az elszáradt őszi levelek,

minden, ami az ősi civilizációk

szimbólumaiból megmaradt,

ma is mozgatnak minket,

mert a test még mindig emberi,

minden, ami megmaradt a régi erődök falairól

való zuhanás után,

minden, ami ragaszkodik a túléléshez,

akkor is, amikor már csak a hamu telepedik rá,

mint a ház szobáira a por.

 

Minden, ami nemzedékek óta bennem lakozik

Múltbéli, régi és halott dolgok,

minden, amit vissza akarok hozni és életre kelteni

a költészetem leheletével.

 

 

A másik kötetet a jóval fiatalabb szír Shurouk Hammoud jegyzi, aki nem csak arabul, de angolul is ír. Az ​idő jelöletlen sír című kötete jóval megfoghatatlanabb, mint az előző, ám fő témaként természetesen szerepet kap benne a hazáját sújtó háború motívuma is. Ezen kívül számos versében mutatja be, milyen tanult nőként élni a hívő arab világban, és gyakran nyúl vissza gyermekkori emlékeihez is.

 

GONOSZ PARADICSOM

 

Adj okot örülni.

A gonosz paradicsom, ahol élek

Sötétre festi szívemet, mint a félelem.

Falra akasztott lelkem 

Értéktelen máz, közeledik glóriájához,

Nem hajlandó szakítani velem.

Az elnyomás tetőpontra hág,

Valami elég bennem

Mint a nosztalgia papírja.

Adj okot maradni.

A szülőföld magzatjaival fojtogat

Kiket száműzetésbe kergetnek.

Fagy uralkodik rajtunk acélbuzogánnyal,

Trója aludt a nyerítés hangjára.

A szerelem gyorsan elhervad, akár a virág

Van-e az univerzumnak elég hajnala,

Hogy - akár egy szőnyeget - kihúzza

A ránk boruló sötétséget,

Letörölve mezteleségünket ragyogó kezeivel.

Válaszolj, hogy megkönnyebbüljek

Ó, szerelem,

Vegyél célba isteneid nyilaival,

Lehet, újra feltámadok,

Vagy belehalok a tisztaságba.

 

Mindenképpen el kell mondanom, mindkét szerző egészen egyedi, új hangot szólaltat meg, így már csak ennél is fogva érdekes lehet a hazai olvasóknak. A kiadó pedig idén sem fog tétlenkedni, például náluk fog megjelenni az egyik kedvenc román költőm, Robert Serban új kötete is. Így érdemes lesz rájuk oda figyelni.