Főkép

Ismét egy olyan lemezről írok a rovatban, amelyet magamtól biztosan nem választottam volna, de a WOMEXen annyira meggyőzően ajánlották, hogy végül igent mondtam – és mint kiderült, ez bölcs döntésnek bizonyult. A négyesfogatot vezető Clay Ross roppant egyszerű elképzelés birtokában keresett társakat maga mellé. Nem kevesebbre vállalkozott, mint a jól ismert amerikai népdalok újragondolására. Amerikai alatt itt az USA folksongjaira kell gondolni, olyanokra, mint például a „Shenandoah” vagy a „Gone for Soldier”.

 

A társulat különféle stílusokból érkezett, Falguni Shah énekesnő például hindusztáni klasszikus énekstílust képviseli, Yasushi Nakamura basszusgitáros meg a jazzt hozta magával. A végeredmény pedig meghökkentően újszerű (legalábbis számomra), pedig én nem ismerem az eredetiket, de érdekes egymás után meghallgatni mondjuk Bruce Springsteen vagy a The Petersens verzióját. Ugyanazt prezentálja mindenki, de az American Patchwork Quartet (rövidítve APQ) fényévekre van a többiektől, itt elsősorban az éneknek köszönhetően.

 

Helyenként jobban érvényesül az elképzelés, máskor kevésbé működik, de tény, a különféle darabokból az APQ olyan patchwork szőttest terít elénk, ami sokfélesége ellenére mégis egységes hatást kelt, és nem mellékesen ellazítja a hallgatókat.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Shenandoah, Gone for Soldier

2024-ben megjelent album (Carolina Jasmine)

Weboldal: https://www.americanpatchworkquartet.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Yasushi Nakamura – basszusgitár

Clarence Penn – dobok, ütőhangszerek

Clay Ross – ének, gitár, cavaquinho

Falguni Shah (Falu) – ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Beneath the Willow 03:27
  2. Lazy John 02:59
  3. The Devil's Nine 04:37
  4. Cuckoo Bird 04:06
  5. Shenandoah 06:25
  6. Pretty Saro 03:19
  7. Soul of a Man 02:46
  8. Gone for Soldier 03:34
  9. Big Sciota 02:41
  10. Wind and Rain 04:01
  11. I'm So Glad 03:15
  12. Wayfaring Stranger 04:50
  13. John the Revelator 03:34
  14. The Blackest Crow 04:01