Főkép

Ha az ember a skandináv művekre specializálódó Ø Kiadó köteteit olvassa, akkor biztos lehet abban, hogy igazán minőségi darabokkal lesz dolga, hiszen jelentek meg már náluk korábban olyan remek alkotások, mint Einar Már Guðmundssontól A mindenség angyalai vagy Bergsveinn Birgissontól a Válasz Helga levelére. Legújabb kiadványuk, a feröeri és amerikai felmenőkkel is rendelkező dán Siri Ranva Hjelm Jacobsen Tengerlevelek című könyvecskéje, különlegességben mindenképpen kimagasodik az eddigi kiadványok közül.

 

A világirodalomban már sokan és sokféleképpen leveleztek egymással, de olyan különleges levelezőpartnerek, mint a könyv „szereplői”, nekem nem igazán rémlenek. Ebben a szűk, szellősen szedett és ráadásul képekkel is gazdagon illusztrált, alig hatvanoldalas kötetben ugyanis két nővér, a „80 millió éves, öreg és morgós, de nem kőszívű” Atlanti-óceán és nálánál jóval fiatalabb, alig 5 millió éves naiv kishúga, a Földközi-tenger váltanak leveleket egymással.

 

„Minden egyre nehezebb, nővérem.”

 

Természetesen nem is igazán várhatunk ennek következtében realizmust ezekben a szövegekben, viszont a kötet rövidsége ellenére is meglepően sokféle téma (legyen az filozófiai, művészeti, társadalmi vagy éppen geológiai) kerül elő. Ahogy sejthető, szereplőink „származásukból” következően egyáltalán nem emberi léptékek szerint társalognak, ám a hangvételük így is sokszor nagyon-nagyon emberi.

 

„Az űr szemében szeretném látni a tükörképemet.”

 

Mint ahogy a geológiai és ökológiai témák közül is kiemelkedik az ember, aki a modern világot formálja, de aki nem több mint - ahogy hőseink fogalmaznak - egy egyszerű „csúszómászó”, aki ráadásul a létét is a tengereknek, óceánoknak köszönheti. Ahogy sejthető, az Atlanti-óceán a ridegebb és távolságtartóbb fajunkkal kapcsolatban, míg a Földközi-tenger, európai civilizációnk bölcsője jóval megengedőbb. Kettejük párbeszédében többször is megjelennek az emberek, néha egy-egy anekdota formájában, néha pedig egyik legfontosabb és legszebb mítoszunk, Ikarosz történetének képében.

 

Biztosan sokan lesznek, akiket magával ragad ez a rövidke, lírai hangvételű novella (ilyen hossz mellett még a kisregény megjelölés is túlzó lenne), amelynek azonban terjedelméből is következően természetesen komoly korlátai vannak. Kíváncsi leszek, mi lesz a kiadó következő dobása.