Főkép

A jobbára debreceni Bordó Sárkány zenekar első albuma 2010-ben jelent meg, a legújabb, ötödik pedig 2023 vége felé. A csapat középkori világzenének nevezi a zenéjét, s valóban: évszázados, régizenének is mondható elemek épp úgy felbukkannak dalaikban, mint a népzene (főleg magyar, de más környékbeli népeké is). Mindehhez a modernebb részeket gyakran szinte észrevétlenül teszik hozzá – de úgy is mondhatnám, hogy ha pl. van egy progresszív rocknak is beillő ütem, téma, annak simán megtalálhatjuk az előképét mondjuk egy moldvai csángó népdalban (konkrétan a Csobán legény c. dalra gondolok).

 

Bár a zenekar a kezdetektől ír saját dalokat is a különféle tradícionális számok mellé, alighanem tendencia, hogy ezekből lemezről lemezre egyre több van. S bizony megesik, hogy szinte csak a szövegről lehet felismerni, hogy nem valami autentikus katonadalt vagy kocsmanótát hallunk – utalnék itt elsősorban a Hajdúvad című, tüzes szerzeményre. De pusztán zene alapján a lemezt (majdnem) záró Kettő21-ról sem mondanánk meg könnyedén, hogy nem valamely, a mulatságot meg nem vető középkori muzsikus írta. Pedig a dal maga a zenekar turnéélményeiről mesél.

 

Szerepel az albumon egy Bordó Sárkány című darab is, mely nekem valahogy az előző lemez A Lány és a Sárkány folytatásának érződik, bár inkább történet-hangulat, mintsem zenei értelemben. Ez egyike az 5 című album legfogósabb tételeinek, ahogy a Trubadúr című, magától értetődően szerelmes, helyenként akár erotikus dal is örökre beül a hallgató fülébe-fejébe. De ha az album nagybetűs Slágerét kellene megneveznem, az a Részben egész lenne. Ez csaknem folk-pop, és olyan édes melódiára épül, hogy nem lehet nem szeretni.

 

Talán ennyiből is világos, hogy a Bordó Sárkány rendkívül változatos, gazdag muzsikát játszik, melyben a különféle (és tényleg akár nagyon is különböző) elemek, hatások jól hallgatható, élményszámba menő elegyet alkotnak. A zenészek remekül játszanak a különféle autentikus ill. néha modern hangszereken, olyan könnyedséggel, hogy talán fel sem tűnik felületes hallgatásra, milyen képzettek és mennyi finomság van a zenéjükben.

 

A Bordó Sárkány már 16 országban játszott, bejárták Európa zömét, és végül is az lenne a fura, ha nem így lenne, ha nem aratnának mindenhol sikert. Ez olyan zene, ami nem igényli a hallgatótól a középkori- ill. népzenék alapos ismeretét, de az is tudja élvezni, aki képben van ezekkel. Máskülönben meg ember legyen a talpán (vagy inkább üljön a fotelhez ragasztva), aki megállja, hogy ne ropja ő is a táncot, ha a Bordó Sárkány muzsikál!

 

A zenekar honlapja: https://bordosarkany.hu/

Facebook oldala: www.facebook.com/bordosarkany

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Az egri vármegye
  2. Hajdúvad
  3. Csobán legény
  4. Malac
  5. Részben egész
  6. Lencsés
  7. Bordó Sárkány
  8. Trubadúr
  9. Úgy elmenek Rózsám
  10. Kettő21
  11. Bónusz track: Világfa

 

Előadók:

Dickmann Roland - középkori duda, középkori síp, blockflöte, moldvai furulya, ír furulya, ütőhangszerek, ének, lantgitár

Kiss Ernő - cister, mandocello

Fábi János - hegedű, középkori síp, középkori duda, ének

Szlama László - koboz, citera, középkori síp, ének

Szőke Miklós Márk - dobok, ütőhangszerek