Főkép

Eilidh Patterson: Sunshine

 

Nem emlékszem, hogy korábban találkoztam volna Észak-Írországból (Derry, Londonderry) érkező előadóval, ezért ebből a szempontból is úttörő jelentőségű volt számomra a 2023-as WOMEX. Eilidh Patterson nemcsak azért emlékezetes, mert egy standdal arrébb osztogatták a jóféle Barti fűszeres rumot (hínár ízével felturbózva), hanem mert rövid beszélgetés után kaptam tőle egy albumot, ami helyett végül ezt a 2018-ban megjelent korongját választottam be a rovatba.

 

A zene egyfajta átmenet a country és a brit folk között, fő jellegzetessége az énekesnő hangja, ami pont olyan bársonyos és meleg, mint egy puha takaró télvíz idején. Tökéletesen visszaadja a zenéhez illő érzelmeket, legyen az vidám (Sunshine) vagy örömteli (True Love Is Returned) esetleg optimista (A Good Day). Időnként úgy éreztem, a személyesen megélt tapasztalatok birtokában képes így előadni ezeket a dalokat (Cassandra Wilsonnál volt hasonló élményem).

 

Van itt country, folk, pop, blues(!) – szépen összegyúrva, amiből egy léleksimogató, fülnek kedves muzsika jön létre. A szövegekről nem tudok mit mondani, de úgy gondolom, hogy a „A Good Day” címűnek határozottan pozitív mondanivalója lehet. A hangszerelés sem rossz, főként a bendzsó bevonása a gitár mellé tetszik – ezt a Cup O'Joe csoport biztosítja. Egyszer jó lenne megnézni a produkciót, mert kíváncsi lennék rá, élőben miként hatnak ezek a dalok.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: True Love Is Returned, Sunshine, Slow Down

2018-ban megjelent album (szerzői)

Weboldal: https://eilidhpatterson.com/

 

 

 

Sutari: Siostry rzeki

 

Egy ideje kikerült a látókörömből a lengyel Sutari trió, pedig annak idején érdekes lemezeket csináltak, és mivel élőben is láttam őket két alkalommal, igyekeztem figyelemmel kísérni a lemezeiket. Ez az album például sajnálatos módon már két éve arra vár, hogy foglalkozzam vele – erre csak most, az újévi fogadkozások előtt került sor.

 

Ami elsőre szembetűnő, hogy itt bizony komoly fejlődés történt, mert a Siostry rzeki (magyarul ez A folyó nővérei lenne) határozott továbblépést jelent az előző albumokhoz képest. Érzem még a népzenei gyökereket a háttérben, de a három hölgy (Basia Songin, Kasia Kapela és Zosia Zembrzuska) saját elképzelések szerint alkotja újra a zenéjét. Míg korábban az ének volt zenéjük központi eleme, ez most változott, már nem feltétlenül a polifónia, vagy a közös éneklés, a dallam a meghatározó. Inkább arra koncentrálnak, hogy hangulatot teremtsenek a hangszerek és az ének vegyítésével. Jó példa erre a klipes „Łado”, ahol a hegedű egy szinten van a hölgyekkel, és a számnak (akárcsak az albumnak) kísérletező hangulata van.

 

Megszokott dalszerkezet helyett időnként töredezett hangokat, monoton ismétlődést kapunk (Kośniczki / Women of the harvest), de ahol visszatérnek a saját gyökereikhez (Nurt / Flow), ott sem a megszokott hangszeres kíséretet használják. Tetszik, hogy sokféleképp használják a hangjukat – ének, beszéd, suttogás, beatbox –, úgy vélem ezen a téren is sokat fejlődtek.

 

Mindezek után muszáj lesz meghallgatnom valamikor a következő, 2022-ben megjelent albumukat, mert kíváncsi vagyok, merre mennek tovább. Vajon visszatérnek az első lemez frissességéhez, vagy kísérletezve tovább módosítják a stílusukat.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Łado, Kośniczki, Lila gąski

2020-ban megjelent album (AAUU records)

Weboldal: https://www.sutari.pl/

 

 

 

 

Alejandro Brittes: (L)Este

 

Újabb album, amit a 2023-as WOMEXen kaptam, és ami a határeset kategóriába került nálam, bár igazából nem kéne meglepődnöm egy olyan zenén, ami a dél-amerikai bennszülöttek hagyományaiból és a jezsuiták által a kontinensre hozott barokk muzsika keverékéből áll. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a chamamé, ahogyan ezt a stílust nevezik, sokáig tiltólistán volt – akárcsak a tangó.

 

Szóval a chamamé egyfajta törzsi-klasszikus muzsika keverékének tudható be, így nem csoda, hogy a harmonikás-dalszerző Alejandro Brittes a stúdióba és az élő fellépésekre barokk muzsikusokat hívott segítségül. Első hallásra ez nagyon fura produkció, mert a harmonika és a klasszikus zene nem egy megszokott párosítás.  Mondjuk én nem nagyon hallom ki belőle a törzsi hagyatékot, sokkal inkább a latin hatás van jelen a klasszikus mellett, viszont ezek tényleg jól működnek együtt. Legjobban az „Amanece” című kompozíció tetszett, amiben a hegedű és a harmonika váltogatta egymást, időnként fuvolával kiegészítve.

 

Az elejétől a végéig instrumentális album, ha jól értettem, az első kísérlet a chamamé ritmus és a régi barokk zene kereszteződésének bemutatására. Jobban mondva a muzsikusok a régi chamamé újragondolását, felfrissítését tűzték ki célul. Ennek érdekében igyekeztek újraalkotni a 17. század hangzását (például viola da gamba is van a hangszerek között), és a saját szerzemények mellett leporoltak két korabeli barokk szonátát. A végeredmény egy zavarba ejtően eredeti, semmire sem hasonlító muzsika lett.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Vientos del Este, Amanece, El viento y las hojas

2022-ben megjelent album (szerzői)

Weboldal: https://alejandrobrittes.com/