Főkép

Mivel olvasmányaim zöme jellemző módon a friss megjelenések közül kerül ki (az elmúlt évet sem Petri vagy Tolsztoj újrafelfedezésével töltöttem), mindig örülök annak, ha belefutok egy–egy ígéretes pályakezdő alkotásába, amely képes új ízeket, új perspektívákat beemelni a hazai irodalomba. Egy ilyen szerző Böröczki Csaba is, akinek Salomé nem szeret senkit című műve már rögtön az első oldalaktól kezdve megnyert magának.

 

A „bűn, regény" műfaji megjelöléssel ellátott történet egy ötvenes évei elején járó, nem túl régen elvált galériatulajdonos, Schneider és a hozzá így vagy úgy közel kerülő három nő, valamint egy bűncselekmény (?) körül kavarog, olyan - jó értelemben vett - kontúrtalan módon, amely leginkább Patrick Modiano hasonlóan rövid lélegzetű alkotásait juttatta eszembe. 

 

„Felesleges mindenbe belelátni azt, ami nincs ott."

 

Mivel egy szűk 200 oldalas kisregényről van szó, itt nem igazán van különösebb üresjárat, ám hiába zajlanak az események, Schneiderhez hasonlóan az olvasó sem képes tökéletesen átlátni az történéseket és a szereplők motivációit. Vajon hogyan lehetséges, hogy ebbe a viszonylag jó külsővel és jó anyagi háttérrel rendelkező, ám ettől függetlenül semmi extra ötvenes férfiba előbb beleesik a huszonéves, rejtélyes múltú és időnként megmagyarázhatatlanul eltűnő egyetemista, Klára, majd az ő hétköznapi felfogású, rendkívül dögös szobatársa, Auguszta (ráadásul mintha ezt már ők meg is beszélték volna egymás között), és végül még megjelenik a harmincas orosz (?) femme fatale, Vera is a színen? Vajon ennyire különleges és vonzó ez a férfi, vagy valami más állhat a háttérben?

 

Böröczki ebben a hangulatos, rövid mondatokból és rövid fejezetekből felépülő történetben folyamatosan bizonytalanságban tartja nem csak a főhősét, de az olvasóit is, így fogalmunk sem lehet, hogy az eseményekkel mindig csak sodródó és azokat alakítani képtelen Schneidernek egyszerűen csak szerencséje van, vagy tényleg egy bűnregénnyel van dolgunk, amelyre több elejtett nyom és egy rendszerint éjjelente telefonálgató, magát magánnyomozónak kiadó férfi hívásai ráerősítenek. Ha viszont ez egy bűnregény, akkor ki és mit akarhat a történéseket értelmezni képtelen hősünktől?

 

Engem ez a kisregény meggyőzött arról, hogy Böröczki Csaba egy kiváló hangulatteremtő képességgel rendelkező és kimondottan tehetséges alkotó, aki azt hiszem, fog még számos értékes művel jelentkezni a közeljövőben. Akinek módja van rá, az ne hagyja ki ezt a rövidke alkotást.