Chris Carter: A gonosz nyomában

Az Egy gonosz elmében megismert Lucien Folter újra színre lép és újfent megkeseríti Robert Hunter életét. A mostani kötetben, ha lehet ilyet mondani, még brutálisabb eseményekkel kell a nyomozóknak szembenézniük, ráadásul a kedvenc főszereplőmről is kiderül, hogy „emberből” van, vannak érzelmei, sőt, hibázni is tud.

Chris Carter általában egy köteten belül lezárja a cselekményeket, ha hagy is függővéget, korábbi sorozatgyilkos eddig még nem tért vissza. Most szakított a sémával, és leporolta Lucien Folter karakterét, aki ördögien manipulál, miközben hidegvérrel kínoz és öl meg bárkit, legyen az férfi vagy nő, fiatal vagy idős. A szökése után Los Angelesbe érkezik, fűti a bosszúvágy, amelynek célpontja a kedvenc nyomozónk. Miközben kidolgozza a tervét, addig is egy életre-halálra (főleg halálra) menő macska-egér játékot kezd játszani a rendőrséggel. A feladványok telefonon érkeznek, a hibás válasz pedig sok-sok életet követel. Ömlik a vér, hullanak a fejek, a nyomok nem vezetnek sehová – eddig bármelyik Chris Carter-kötetről is írhattam volna, mégis más ez a könyv. Robert Hunter eddig érinthetetlen és távoli volt, már-már félisten státuszban ragyogott, de a szerző durván lerángatja a földre. Hibázik, téved, amelynek súlyos következményei lesznek. Lehullik róla a tökéletesség álarca, és ezt nagyon jó volt olvasni. Új távlatokat nyithat meg a folytatás miatt, emiatt nagyon várom a folytatást (meg a Tracy vonal miatt is).

Azt gondolom, Lucien Folter karaktere tényleg van annyira kidolgozott és összetett, hogy érdemes volt újra megjelennie a színen. Sőt, mivel életben van, azt sem zárnám ki, hogy később még találkozunk vele. Igazából kicsit bízom is benne, hogy így lesz. Intellektuális szinten egyenrangú Hunterrel, ami azért ritkán adatik meg. Amikor már kicsit az az érzésünk lehetne, kezd ellaposodni a sorozat, a szerző mindig behoz egy új színfoltot, ami miatt megint lehet árgus szemekkel figyelni az új megjelenést. A lezárás pedig ismét mesteri, mint ahogy a teljes cselekményszál (nem is szál, inkább fonalerdő) szövése.

A gonosz nyomában hozza a kötelezőt (maximális brutalitás, izgalom, adrenalinlöket), és közben mégis kicsit megújul. Emeli a szintet, fenntartva ezzel a sorozat iránt az érdeklődést. Szívből ajánlom mindenkinek, de ahogy a kötet elején a szerző is felhívja rá a figyelmet, itt tényleg érdemes az előzménykötettel kezdeni a komplexebb élmény miatt.