Főkép

Az utóbbi időkben a hazai irodalom legnépszerűbb témája (természetesen a legváltozatosabb traumák bemutatása mellett) az az autófikció, amely a kortárs világirodalomban is egyre népszerűbb. Így természetesen nem is lehet túl nagy meglepetés, hogy az a Szilasi László is ebben a témában jelentette meg új művét, aki már korábban is elkalandozott erre a vidékre (Luther kutyái).

 

A Saját életben a szerző leplezetlenül saját, illetve családjának történetét állítja középpontba, mégpedig egy rendhagyóbb és egy kevésbé rendhagyó szöveg a formájában. A kötet nagyobb részét kitevő címadó rész, egy véleményem szerint lényegében felesleges bevezető után (az író a klónozás kapcsán elmélkedik arról, hogy a klón milyen típusú emlékek átadásával válhatna szinte azonossá az eredeti személlyel), bár felölel szinte egy egész évszázadot, meglepő módon kísérletet sem tesz arra, hogy összeálljon egy családregénnyé, hanem megmarad többnyire fél-egy oldalas fragmentumok, emlékképek sorozatának. 

 

„A XX. század elején egy szarvasi parasztfiú el akart venni egy szarvasi parasztlányt. A fiú öccsének épp kitették a szűrét, ezért ő is vérszemet kapott: elvette a lány húgát, egy csonka-bonka, kedves kis rútságot."

 

Ezeket a rövidke szilánkokat a szerző időrendben közli, és három részre bontja. A legkorábbiak a szüleit, nagyszüleit állítják középpontba, a középső szakaszban már Szilasi László „civil" élete kap központi szerepet, míg a záró részben az immár íróvá avanzsált férfi életének főbb eseményeiről (így az agytumorral folytatott küzdelméről is) olvashatunk.

 

Ezekből a miniatűrökből természetesen nem áll, nem állhat össze egy nagy, összefüggő egész, ám pontosan alkalmasak arra, hogy bemutassák egy meglehetősen hétköznapi és tipikus sorsú, szlovák származású dél-alföldi család, illetve legnagyobb gyermekük életét.

 

Az ezekből a részletekből származó információkat mélyíti el az Egy nap című, bő száz oldalas második rész, melynek címéből sejthető, hogy egy — nagyon is hétköznapi — nap eseményeit ismerhetjük meg, mégpedig több szemszögből is. Ahogy az első részben, úgy itt sem kell várni semmi különöset: az apa elmegy dolgozni, majd ki a tanyára, az anya ellátja a náluk lakó idős, demens rokont, majd maga is dolgozni megy, az ekkor még tinédzser korú későbbi regényíró pedig iskola után kosárlabdaedzésen vesz részt. Nem kapunk mást, mint egy nagyon is átlagos nap történetét, melyben azonban utalás formában megjelenik a szereplők későbbi sorsa is.

 

Aki fogékony az ilyen típusú önéletrajzi történetekre, melyek jól reflektálnak a múlt század történéseire is, mindenképp élvezni fogják a békéscsabai születésű Szilasi László legújabb kötetét.