Julie Otsuka: Amikor isten volt a császár

Julie Otsuka rendhagyó és igen fájdalmas kisregénye, a Buddha a padláson tavaly óriási könyvsiker volt idehaza (az olvasók és a kritikusok körében egyaránt), így várható volt, hogy a japán származású amerikai más kötete is meg fog jelenni rövid időn belül. Mivel a hatvanas éveiben járó szerző nem túl termékeny (pályafutása során mindössze három műve jelent meg), így a Magvető kiadó ezúttal a pályakezdő kötetével - Amikor isten volt a császár - örvendeztette meg az itthoni rajongókat.

 

Az új könyv témája szinte pontosan ugyanaz, mint az előzőnek (bár ott inkább a szerző az elhallgatás révén „beszélt" róluk, de abban a kötetben is központi szerepet kapott a II. világháború során kényszerlakhelyre költöztetett japán származású amerikaiak sorsa), ám ami igazán kiemelte a Buddha a padláson-t - a virtuóz módon előadott többes szám első személyű narráció -, az ebben a kötetben még csak csírájában van jelen. Igaz, a most megjelent kisregény így is nagyot üt.

 

„Néha a dolgok csak úgy eltűnnek, és egyszerűen lehetetlen visszaszerezni őket."

 

Otsuka ezúttal egyetlen család történetén keresztül mutatja be az amerikai történelem e szégyenletes fekete foltját, és paradox módon úgy válik ez a könyv igazán borzalmassá, hogy alig–alig történik benne igazán borzalom. Ugyanis bár érik kisebb atrocitások a származásuk miatt bűnösnek tartott embereket, ám itt nem igazán alkalmaz velük szemben erőszakot a hatóság, a kitelepítésük során a vonatútjuk nem túl nagy mértékben megterhelő, az új lakhelyük - egy utah-i sósivatag közepén felhúzott tábor - pedig bár kellemesnek egyáltalán nem nevezhető, nem fenyegeti az életüket, mint a korszak más európai vagy ázsiai hadszínterein felhúzott táborai.

 

A szerző tehát nem is igazán a borzalmakra helyezi a hangsúlyt (egy-két jelenet így is az olvasókba éghet), hanem arra az univerzális erejű erkölcsi botrányra, hogy ez megtörténhetett a magát előszeretettel a „szabadság földjének" nevező államban. Otsuka ebben a bő száz oldalban felvillantja egy virágzó és békés közösség összeomlását, a táborban töltött évek személyiségromboló hatását, illetve a szabadulásuk után az otthonukba történő visszatérés és az újbóli beilleszkedés nehézségeit.

 

Azt hiszem, az új köteten bár némiképp érződik, hogy egy pályakezdő alkotás és így természetesen kiforratlanabb, mint a Buddha a padláson, de ezzel együtt is egy olyan munka, melyet mind témája, mind tartalma, mind előadásmódja miatt érdemes lehet bárkinek elolvasnia. Julie Otsuka a kortárs kisregény egyik legnagyobb mestere.