Főkép

Michel Houellebecq legújabb kötete, a Megsemmisülni bár a főbb témák és stíluselemek tekintetében nagyban hasonlít a korábbiakra, de mégis sok tekintetben más, mint amit megszokhattunk korunk egyik legragyogóbb alkotójától. Példának okáért ez az első Houellebecq-nagyregény (egész pontosan 702 oldal), amelyben szerepet kap számos olyan téma, amelyről már olvashattunk nála (az elkerülhetetlen öregedés, az iszlám térhódítása, a széthulló emberi kapcsolatok stb.), ám jóval lassabb, higgadtabb, visszafogottabb és talán még azt is írhatnám, bizakodóbb, mint az ezt megelőzők.

 

Bár központi szereplőnk, Paul tipikus houellebecq-i „hős" (késő-negyvenes értelmiségi), de mégis kicsit más, mint a korábbiak. Hiszen igaz, hogy a feleségével már egy évtizede nem élnek szexuális életet, de kölcsönösen tisztelik és (ha kell), segítik egymást; igaz, hogy nem tartja túl izgalmasnak a munkáját (Paul a gazdasági miniszter tanácsadója és talán barátja is), de jó benne és nem is utálja, ráadásul már egy ideje el is fogadta a helyzetét, és bár nem rajong érte, kielégítőnek találja az életét.

 

Ezt az állóvizet zavarja meg két, szinte egyszerre bekövetkező esemény: először világszerte támadják meg ismeretlenek az internetes hálózatokat, hogy különös, felkavaró videókkal (pl. a gazdasági miniszter lefejezését bemutató és még a szakértőket is ámulatba ejtő trükkfelvétellel) és megfejthetetlen üzenetekkel jelentkezzenek, aztán Paul apja, a már nyugdíjas egykori titkosszolga kap agyvérzést, amely elkerülhetetlen alkalom arra, hogy újra találkozzanak az egymástól már rég elhidegült és a többiekről mit sem tudó gyerekek.

 

„Szédítő gondolat volt. Ha az apja képes erekciót produkálni, olvasni, és csendben elnézni a szél borzolta lombokat, semmi nem hiányzik az életéből."

 

Houellebecq iszonyatosan lassan építi fel a cselekmény mindkét szálát, bár ez nagyon is jól áll neki. Bőven van időnk arra, hogy megismerjük az olyan fontos mellékszereplőket is, mint Cécile-t és Hervét, Paul mélyen hívő és lelkiismeretes húgát és az ő már régóta munkanélküli férjét; vagy a legkisebb testvért, a mindig bizonytalan Aurélient és „kedves“ hitvesét, a számító Indyt, és persze a köztük húzódó kapcsolatokat is. De ugyanilyen lassan bontakozik ki a terrorista-szál is, és a nyomozókhoz hasonlóan az olvasók sem igazán tudják hová tenni a videók után hamarosan bekövetkező terrorcselekményeket sem.

 

„Szóval az egészben a legrosszabb, hogy amennyiben a terroristáknak az a célja, hogy megsemmisítsék a világot abban a formában, amilyennek ő is ismeri, hogy megsemmisítsék a modern világot, ő bizony nemigen tudja őket hibáztatni érte."

 

Ráadásul úgy jelennek meg a cselekményhez nagyban kapcsolódó témák - mint az egészségügy helyzete, a titkosszolgálatok működése, a bevándorlók kérdése stb. -, hogy az oldalszámhoz képest csak csekély mértékben kapcsolódnak ezekhez a társadalmi kérdéseket már a franciától jól megszokott módon tárgyaló esszészerű betétek, így adva van ahhoz minden, hogy igazán közel kerüljünk ezekhez hétköznapi problémák által nagyon is megvert emberekhez. 

 

Ezeken kívül azt is külön kiemelném, hogy Houellebecq még a korábbi regényeihez képest is teljességgel elveti a szokott vagy inkább az események alapján elvárható dramaturgiát, így az olvasó csak az utolsó bő száz oldalra érti meg, hogy ezúttal mire is ment ki a játék. Meg fog lepődni, garantálom.

 

Addig nem mennék el, hogy a Megsemmisülni-t nevezzem Houellebecq legjobb művének, de ez az új nagyregény egy olyan magával ragadó, szerethető és ennek ellenére is roppant kegyetlen alkotás, mely megközelíti az Elemi részecskék vagy a Csúcson őrjítően magas színvonalát. Ez a féltéglányi kötet mindenképpen egyike azoknak az idén megjelent könyveknek, melyeket minden értelmes, gondolkodó embernek el kellene olvasnia. Bízom benne, hogy így is fognak tenni.