Paul Auster: Baumgartner

Paul Auster legújabb kötetét, a nagysikerű 4321 után hat évvel, magyarul az eredetivel gyakorlatilag egyszerre megjelenő Baumgartnert minden bizonnyal nemcsak azért várták már nagyon a hazai olvasók, mert ez a bő fél évtized viszonylag hosszú szünetnek számít az írói életműben, hanem azért is, mert a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb alakjával kapcsolatban az utóbbi időkben szinte csak negatív híreket hallhattunk (miután érthetetlen módon az alig tízhónapos unokája drogtúladagolásban elhunyt, pár nappal később az esetért felelős Daniel Auster, a szerző fia is hasonlóképpen távozott, majd kiderült, hogy a gyászoló Paul Auster rákos beteg). Ennek tükrében pedig adta magát a kérdés, hogy az író mennyire tudott mindezektől elvonatkoztatni, és az új, szűk 200 oldalas kisregénye milyen minőséget fog képviselni, és hol helyezhető majd el az életműben.

A Baumgartner egy önéletrajzi elemeket is bőven felhasználó, ezúttal az életvégi számvetést középpontban állító, és a korábban megszokottakhoz képest minden tekintetben (legyen az a történet csavarossága, vagy a narratív trükkök bonyolultsága) jóval visszafogottabb kötet. Megjegyzem: ez azonban nagyon is jól áll neki.

A címszereplőnk egy hetvenes évei elején járó író és egyetemi tanár, aki szeretett felesége tragikus halála óta már jó tíz éve magányosan él. Úgy érzi, a tragédiát már - amennyire csak lehetséges - feldolgozta, és élete hátralévő éveiben már nem is igazán fog vele történni semmi különös. Aztán gyors egymásutánban történik vele két apróbb baleset (főzés közben megégeti a kezét, majd legurul a lépcsőn), és ahogy elkezd gyógyulni ezekből a fizikai sérülésekből, ráébred, hogy talán mégis újra szembe kellene néznie az évtizedes emlékekkel, és talán az élete is lehetne több, mint puszta rutin és vegetálás. 

Ez pedig beindítja az emlékezés nagy spirálját, hogy ennek révén aztán Baumgartner és felesége, valamint szüleik, nagyszüleik életébe is betekinthessünk amolyan kaleidoszkópszerű módon. Mivel egy kisregényről van szó, a szerző tényleg csak villanásnyi epizódokat tár elénk, ám ezek is tökéletesen alkalmasak arra, hogy felelevenítsék egy nagy szerelem történetét és megidézzék a '60-as, '70-es évek hangulatát, vagy korábbról a világgazdasági válság idején a munkások világát, de akár a 19. század végi Galícia miliőjét is. Vannak itt visszaemlékezések, emlékiratok, elbeszélések, novellák és versek is, és bár ezekből tényleg nem kapunk egy nagy egészet, de ezek az apróbb kis szövegrészletek mégis mind–mind a helyükön vannak, hogy kiadjanak egy érzelmes és mély memoárt egy férfiról, aki kész az újrakezdésre.

Paul Auster legújabb kötetét ebből is következően egy remek, jól sikerült munkának tartom, amely jócskán megállja a helyét az életműben, és bízom abban, hogy ez a megszokottakhoz képest jóval realisztikusabb történet csak felvezetése lesz a későbbi, időskori Auster-köteteknek.