Főkép

Az 1967-es születésű Jeroen Olyslaegers a kortárs flamand irodalom egyik legmeghatározóbb alakja, és mint ilyen a néhány évvel ezelőtt kiadott Védőr című regénye révén ismerős lehet a hazai olvasóknak is. Az idén megjelent Vadasszony című műve pedig az előző könyvéhez hasonlóan szintén egy vallomás, szintén egy jót akaró, ám végül mégis elbukó kisember története, melynek kulcsa ismét csak az elbeszélő személye. Ennyi hasonlóság után pedig ne csodálkozzunk azon, hogy a minősége is éppen olyan, mint a Védőré, sőt talán még egy kicsit annál is jobb.

 

„Aki visszatekint, mindig bölcsnek hiszi magát.”

 

Olyslaegers mesélője ezúttal a 16. századba kalauzolja el az olvasóját, mely (sok másikhoz hasonlóan) többek között a nemes eszmék és a legszörnyűbb kegyetlenségek évszázada volt. A beszélő nevű Beer, aki amolyan télűzőként előszeretettel öltözött szülővárosa, Antwerpen címerfigurájához hasonlóan vadembernek, jó egy évtizeddel az események után vallja meg magának a jóistennek cselekedeteit, és vázolja fel azt az utat, mely elvezette őt a búskomorságába és amszterdami száműzetésbe. 

 

„Kínkeserves dolog nem hazudni önmagunknak.”

 

A szerző már az első oldalaktól kezdve kiválóan építi fel elbeszélője személyiségét, hiszen mivel a férfi legfőbb traumája az, hogy gyermekszülés közben elvesztette mindhárom korábbi feleségét, nem is csoda, hogy mindenben meg akar felelni zömében tudós és értelmiségi barátainak, akik a fogadóját látogatják, és akik itt a nem mindig legális ügyleteiket (egy–egy betiltott könyv titokban való kinyomtatása, egy–egy terjedőben lévő tan vagy tudományos eredmény megvitatása, vagy éppen egy–egy üzlet megkötése stb.) diszkréten bonyolítják.

 

Úgy tűnik, Beer szinte tökéletes barátja mindenkinek - hiszen tudja tartani a száját, mindig elérhető, ha baj van, és kellőképpen okos ahhoz, hogy ne üsse bele az orrát abba, amibe nem kell -, így az Angyalhoz címzett fogadója sokáig a korabeli felvilágosodás édenkertje. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy minél nagyobb lesz a szabadság az ekkoriban még a spanyol korona érdekeltségébe tartozó flamand városban, a helyzet annál rosszabbra fordul. A szerző tökéletesen mutatja be azt a folyamatot, ahogy eljutunk a zárt ajtók mögött szép csendben megtűrt gondolatoktól azoknak egyre nyíltabb szárbaszökésén át addig, míg ezt az egészet meg nem elégeli a hatalom és vérfürdőt nem rendez. És ahogy egyre melegebb a helyzet, mindenkinek meg kell hoznia a maga döntéseit...

 

Olyslaegers ezúttal is egy sodró lendületű történetbe rántja bele olvasóit (vannak itt emlékezetes karakterek, van humor és tragédia, továbbgondolásra érdemes felvetések), mely ismét csak azt a kérdést járja körül, hogy maradhat-e bűntelen valaki, ha a nagybetűs Történelem legrosszabb arcát mutatva bekopogtat az ajtaján. A Vadasszony egy olyan alkotás, melyben jól megfér egymás mellett a történet és a mondanivaló, így végre egy olyan regényt kapunk, mely nem csak élvezetes, de komoly súlya is van. Emiatt is bízom benne, hogy minél többen felfedezik a flamand szerző legújabb nagyregényét.