Főkép

A Helikon Kiadó gondozásában idén ősszel megjelenő Margó Könyvek sorozat már jó előre izgatta a fantáziámat, és mivel belőle Andrés Neuman Magunknak mondjuk című kötete igazán remeknek bizonyult, nem is halogattam tovább, hanem azonnal belevágtam Andrei Dósa Füveskertjébe is.

 

Az alapvetően kétnyelvű Dósa a román újhullám egyik friss és ígéretes hangja, aki egyaránt alkot a líra és próza terepén is (néhány verse magyarul is olvasható). Az újonnan megjelent vékonyka kötetében huszonéves életművészek marihuána– és LSD-tripekkel próbálják meg elütni az időt, mégpedig úgy, hogy lehetőleg kívül maradjanak a világ nagy körforgásán. Ők már nem lázadók, mint az őket megelőző generációk fiataljai, ők már nem akarnak változtatni a világon, nekik már nincsenek céljaik, ők már nem akarnak semmit, legfeljebb csak "csavarni egy trombitát" és csendben betépni.

 

"Engem is elsodort az ár, hová jutunk ilyen ritmusban, még húsz perce sincs, hogy lepasszoltam a cuccot, és úgy döntöttem, csavarok egy trombitát. Amit majd fújhatunk Jerikó falainál. Nem döntünk le semmit, de megvizsgáljuk, hol vannak az épület hibái, és holnap ugyanide jövünk vissza."

 

Dósa ennek tükrében természetesen elvet szinte minden olyan írói fogást, amely alkalmas lenne arra, hogy létrehozzon egy valamilyen szinten is egybefüggő történetet, így már a rögtön a startvonalnál megbukott fiatal rendező és nagyvonalú drogmecénás által narrált szöveg vállaltan a semmiben lebeg, a semmiből indul és a semmibe vész. Ez pedig adott esetben próbára teheti a történetet váró olvasók türelmét. 

 

A szerzőnél ugyanis gyakorlatilag nem számít az idő, nincs ok-okozat, az egyes fejezeteket bármikor összecserélhetnénk egymással, akkor sem történne semmi. Persze többnyire nem is történik semmi, az idő nagy részében elbeszélőnk zártkörű drogtanyaként működő nappalijában ülünk, ahol az egyes szereplők (az író, a filozófus és a hekker) flashelnek és osztják meg egymással magvas, vagy éppen nem túl magvas gondolataikat. Ezt csak néha-néha töri meg egy-egy beszúrt és többnyire erős betéttörténet, melyet "hőseink" poénból - amolyan 21. századi Seherezádéként - mesélnek egymásnak.

 

Andrei Dósa hazai debütálóregénye, a Füveskert a céltalan sodródás és a világból való kivonulás pillanatfelvétele, mely egy sajátos, és gyaníthatóan terjedőben lévő életforma lenyomata is egyben. Ez a 150 oldalas mű egy egyedi, ám véleményem szerint nem mindenkinek való olvasmány. Egy próbát azért mindenképpen érdemes vele tenni.