Főkép

Az utóbbi évek egyik nagy és nem várt felfedezettje az ukrán Andrej Kurkov A halál és a pingvin című különleges kötete volt, mely a maga egyszerűségével, humorával és gondolatiságával annak idején könnyedén magával ragadott. Éppen ezért mindenképpen sort szerettem volna keríteni a szerző legújabb regényére, a Szürke méhekre, mely az orosz-ukrán háború első szakaszával, az ún. „szégyenlős háború”-val foglalkozik egy orosz anyanyelvű ukrán méhész szemszögéből.

 

Kurkovot nem hiába tartják sokan a legendás Bulgakov követőjének, hiszen prózájában ott lüktet minden, ami a nagy elődöt ismertté tette. Az ukrán bár nyugodtan megtehetné, szerencsére meg sem próbál semmiféle tanmesét kerekíteni a történetéből, nála végig megmarad a pártatlanság és a valódi kisember nézőpontja; a Szürke méhekben semmi sem fekete-fehér, és mégis...

 

Történetünk főhőse, a rokkantnyugdíjas és elvált Szergej Szergejics már évek óta a szürke zónában (az ukrán állam és az orosz hadsereg által támogatott szeparatisták közötti senkiföldjén) lévő falujában éldegél méhei és gyerekkori „ellenségbarátja", a nyíltan az oroszokhoz húzó Páska társaságában. Napjai tökéletes egyhangúságban telnek, néha áthúznak a feje felett a két fél egymásra kilőtt lövedékei, néha meglátogatják egymást kisiskoláskori „ellenségével", és néha benéz hozzá Petró, az „ukró" katona, aki igyekszik segíteni a magára maradt férfit.

 

„Régebben a tévéből jöttek a hírek, aztán a hírek eltűntek az árammal együtt. Most már tulajdonképpen nem is tűntek olyan fontosnak."

 

Kurkov csak hihetetlenül lassan építkezik, így bőven van időnk megismerni a csendes, jószándékú és egyik háborús félhez sem húzó Szergejicset, aki élete értelmét a már rég elköltözött felesége és lánya hiányában a méheiben találja meg. Ám mivel a méheknek sem tesz jót a háború, hősünk úgy dönt, hogy zsigulijába pattanva nyárra keres magának és természetesen méheinek egy békés, nyugodt helyet, ahol az ősz beálltáig csendben eléldegélhetnének.

 

Így kezdődik meg méhész barátunk nagy utazása, melynek során bejárja Ukrajna még békében élő részét és a már orosz megszállás alá kerülő Krím-félszigetet is. Bár egy vitathatatlanul háborús témájú műről van szó, A Szürke méhekbe csak alig-alig szivárog be a háború, így az utazás és a megállók során is elsősorban Szergejics új emberekkel kötött kapcsolatain van a hangsúly, ám ezekből is tökéletesen kiviláglik a Putyin „békéje” után eljövő szép új orosz államrend minden „szépsége".

 

Bár Kurkovnál az ukrán területeken és ukránok által is éri atrocitás és számos rossz élmény az orosz anyanyelvű férfit, de ahogy lépésről lépésre képes érzékeltetni a frissen „felszabadított" Krím új rendjét, mely totálisan semmibe veszi az emberi életet (és főleg a Putyin által sokat emlegetett kisebbségeket), az egyenesen tanítani való. A szerző egy-egy apró rezzenéssel, egy-egy jól eltalált motívummal tökéletesen képes érzékeltetni egy totalitárius diktatúra által érkező új világ minden szörnyűségét.

 

Azt hiszem, már ennyiből is sejthető, hogy Andrej Kurkov új regénye nemcsak egy roppant aktuális, de kimondottan jól sikerült és nagy írói leleménnyel megalkotott mű, melyet jó lenne, ha minél szélesebb körben megismernének.