Főkép

Aki napi szinten nyomon követi a szépirodalmat, az pontosan tudhatja, hogy milyen óriási és sajnos lassan megoldhatatlannak tűnő gondokkal küszködik a hazai könyvkiadás, melyből ki-ki a maga módján próbál meg kitörni, akár — jelen esetben — magánkiadás formájában is. Így tett az a Szálinger Balázs is, aki már bő két évtizede színesíti a hazai líra palettáját, mégpedig viszonylag fiatal kora ellenére egy saját maga által válogatott gyűjteményes kötettel, mely az És most kelletlen elrugaszkodom címmel jelent meg.

 

Egy válogatáskötet esetében mindig érdekes, hogy mi kerül bele vagy éppen mi maradt ki belőle, ám nagyon úgy tűnik, hogy a szerző tényleg az egész pályáját bele kívánta foglalni ebbe a karcsú és jól a kézbe álló kis könyvbe, melyben egyaránt megtalálhatóak a játékos, könnyed és frivol kamaszkori darabok (mint a Csokonait megidéző Variációk pókra, vagy a Petőfit a mai korba helyező Székfoglaló), de ez olyan érettebb kötetekből származó versek is, melyek eredetileg az M1/M7-ben, a Köztársaságban, a 360°-ban, vagy a 361°-ban jelentek meg.

 

Minden hajnalban van egy holtbiztosan

Augusztusi húsz perc,

Amikor nem telik az idő,

Ez éppen most van, ti alszotok,

Én teszek néhány kört a teraszon

Alsóban, ingben,

És gondolatban

Mindenkit megsimogatok.

Aztán fölkel a Nap,

És a helyemről bezavar a házba.

 

Mindenképpen jó dolog, hogy Szálinger ilyen bátran és ilyen sok helyről merített, hiszen ezáltal válik világossá, hogy milyen sokféle hangon és stílusban megszólalni tudó alkotó is ő. Az És most kelletlen elrugaszkodom szűk 100 oldalán olvashatunk kellőképpen humoros, már–már paródiaszerű verseket, olyanokat, melyek társadalmi folyamatokra reflektálnak, nyíltan politikaiakat és merően személyeseket is. És bár lehet, hogy mind más és más, de mindegyikben megvan az a tipikus szálingeri hangvétel, mely már az első daraboktól fogva egyedivé teszi őket. Én mindenképpen örülnék annak, ha működne a szerző által meglépett magánkiadás forma, így aki érdeklődik a kortárs líra egyik meghatározó alkotója iránt, és megveszi ezt a pofás kis kiadványt, az egy kötetben tudhatja magáénak a szálingeri életmű minden szava–borsát.

 

Végezetül a személyes kedvencem:

 

Rendszerváltás 2.0

 

Nem értem a ti logikátokat.

Nem értem a kilégzéseteket,

Hogy is lehet egyazon levegőből

Kikalapálni egy ilyen öreg

Párát, és az mért marad üvegen?

Azt mondtátok, enyém lesz az üveggyár.

 

Láttam fotókon: lelkesedtetek.

Láttam fotókon: összetörtetek.

Fél füllel már hallottam, hogy citáltok

Engemet, a tízéves gyereket,

És azt mondtátok: enyém a jövő,

Értem lelkesedtek és törtök össze.

 

És most nem értem az öreg beszédet,

Hogy verhet ez ma is hullámokat

Az üvegtáblán, ami képtelen

Alólatok kiúszni, mert ti úsztok;

Első vagyok, aki meg tudja tenni,

Hogy ne értse, mit magatokkal hoztok.

 

Az urbánus az egy városlakó?

A népi az egy ornamentika?

Kezetekben szitokszó lett a város?

Kezetekben szitokszó lett a nép?

Megszabtátok, hány állítmány a mondat?

Megmondtátok, mit gondoljon a vers?

 

Nem te voltál? Akkor te? Vagy te sem?

És te mit tettél? Nyakkendőt kötöttél?

És te tartottad a nyakad? Te nézted?

Hogy lett a nyugatból újra enyészet?

Megmondod, hogy melyik mozdulatod

Gondolt rám, és mi volt a gondolat?

 

Átírtad a törvényt? Te újat írtál?

Többség, kisebbség voltál, abból éltél?

Nagyobb akartál lenni a nagyobbnál,

Ezért írtál a hazádról? Nocsak.

Megmondod, hogy melyik mozdulatod

Gondolt rám, és mi volt a gondolat?

 

Hiba volt, hogy nem szóltam, de ütött,

Ütött egyet rajtam is az idő:

Öszülök – amit ti nem mertetek.

Szálanként őszülök. Tudjátok-e,

Milyen érzés a rend szerint haladni,

És nem tapadni, tapadni, tapadni?

 

Kineveztetek folytonos jelennek

Néhány évtizedet – de ez a múlt,

Éppen ez ellen szálltatok a síkra.

Zászlótokon az én gyerekkori

Fotóm volt! És hosszú lett a triumphus,

És én felnőttem az ünnep alatt,

 

És most kérem: öregedjetek hozzá

Halottaitokhoz, akik nemes

Háborúban álltak tiveletek;

Tudjátok meg: őket éltetitek,

S nem élnének, ha ti elhallgatnátok.

Megbecsülnénk titeket mint kiváló,

 

Bölcs és győztes és komoly katonákat.