Főkép

Bármennyit is olvasok, szerencsére minden évben akad egy–egy olyan szerző, akiről korábban még sosem hallottam, ám végül kénytelen vagyok leborulni az írói nagysága előtt. Ez a szerző idén az az Oddfríður Marni Rasmussen lett, aki egyébként az első feröeri nyelven alkotó szépíró, akihez a magyar olvasóknak szerencséje lehet. Az 1969-as születésű Rasmussen hazájában elsősorban költőként és irodalomszervezőként ismert, ám éppen a most bemutatandó Addig nem című regényéért jelölték többek között a legrangosabb skandináv kitüntetésre, az Északi Tanács Irodalmi Díjára is, melyet gyakran „kis Nobelnek" is becéznek.

 

Az Addig nem témája korántsem könnyed vagy egyszerű, hiszen ez az alig 250 oldalas történet az erősen önéletrajzi jegyeket mutató, nappal könyvesbolti eladóként dolgozó és este verseket író Janus lelki vívódását mutatja be abban az időszakban, melyben a feleségénél gyógyíthatatlan és halálos agytumort diagnosztizáltak. A halálról és haldoklásról már rengeteget írtak, de azt hiszem, ilyen mély, realista, pátosztól mentes, ám ezzel együtt is fényt mutató könyvet csak igen keveset.

 

Az Addig nem a szokásos skandináv minimalizmust követi, itt nincs helye felesleges szóvirágoknak, elhagyható kitérőknek és üres moralizálásnak. Így ami marad, nem más mint a férfi lelkében lakozó gyász, fájdalom, bűntudat, értetlenség, na meg a szép lassan elsorvadó nő dühkitörései, majd utolsó sóhajai. Rasmussen világában — ahogy a valóságban is — egy ilyen betegség nem szép, nem könnyen viselhető (sem a betegnek, sem hozzátartozónak), és általában a lehető legrosszabbat hozza ki az emberekből. 

 

„Az emlékek olyanok, mint a hullámok. Nincs köztük két egyforma."

 

Elképesztő, hogy ez a szöveg milyen gyorsan és könnyen képes berántani ebbe a szűk, örömtelen és klausztrofób világba az olvasóit, és az is, hogy a maga szűkszavúságával milyen komplexen képes megjeleníteni a korántsem tökéletes Janus személyiségét és nevéből is eredően személyiségének kettősségét (bár a férfi vitathatatlanul mindent megtesz feleségéért, de az sem marad titokban, hogy korábban komoly gondjai voltak az alkohollal, vagy többször is megcsalta a párját). Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyi lelkierő kell ennek a regénynek az olvasásához, de szerencsére Rasmussen mindig gondoskodik róla, hogy egy–egy reménysugár, vagy egy kis humor feldobja a szöveget.

 

„A mellei között kereszt lóg, és eszembe is jut róla egy történet, amit egy lelkész mesélt egyszer: egy nővel szemben ült, akinek kereszt lógott a nyakában, és eléggé kilátszott a melle. Egy idő után a nő megkérdezte tőle, miért bámulja ennyire, mire ő azt válaszolta, most már tudja, hogyan érezhette magát Jézus, amikor két gonosztevő között lógott megfeszítve. Mosolyogtam magamban a történeten, de Rósának nem mertem elmondani."

 

Bár még elég sok van hátra az évből, de már most biztosra veszem, hogy a feröeri Oddfríður Marni Rasmussen Addig nem című regénye az idei év legjobbjai közt fog helyet kapni. Így arra kérek mindenkit, hogy aki csak teheti, vegye meg a Polar kiadó zseniális kötetét. Nem fogja megbánni, garantálom.