Főkép

Általában ha egy mű címében ott szerepel, hogy „saga" és ráadásul Izlandon is játszódik, akkor már az ember sejtheti, hogy minden bizonnyal egy fordulatos, kegyetlen és vértől csepegő alkotással lesz dolga. Ez a hazánkban most debütáló Thorvald Steen Az utolsó saga című regényében sincs másként, ám az itt bemutatott Izland sokkal másabb, mint amit korábban megszokhattunk.

 

„Semmi sem olyan néma, mint egy üres templom.”

 

Az alig 250 oldalas alkotás az izlandi irodalom egyik legjelentősebb alakjának, Snorri Sturlusonnak az utolsó öt napját meséli el, ám jelen esetben nem a férfi irodalmi munkássága lesz a lényeg, hanem az, hogy miként viselkedett nagybirtokosként, és ez miként vezetett egyenes úton az erőszakos halálához.

 

Steen ebben a művében igen érdekes időkezelést alkalmaz, ugyanis az egyre inkább fogyatkozó napok leírása mellett az időben ide-odaugrálva megjeleníti a férfi múltját is, hogy kibontakozzon előttünk egy óriási műveltségű, ám mindenen és mindenkin (legyen az testvér, gyermek, feleség vagy jóbarát) gondolkodás nélkül átgázoló vezető alakja, aki szép lassan küzdötte fel magát a szigetország első emberévé, hogy a csúcson ne csak a norvég király, de a római pápa számára is fontossá váljon. Azonban az idők változnak, így a jelenben már Snorri csupán egy öreg, lomha és könnyű prédának ígérkező szerencsétlen, akit már csak az foglalkoztat, hogy nagyokat lovagoljon Sleipnir névre hallgató törpe lovacskáján, epekedve várja férjezett szeretőjét, és lamentáljon egy olyan irodalmi alkotás elkészítésén, amely megcáfol minden ellene felhozott - amúgy egyébként többnyire jogos - híresztelést.

 

A szerző ezekkel a flashbackekkel remekül tagolja és teszi dinamikussá a szöveget, amely éppen attól működik ilyen kiválóan, mert a férfi környezetéhez hasonlóan az olvasó is tudja, hogy mi fog történni Snorrival, aki azonban minderről mit sem sejt. 

 

Steen ráadásul kiválóan ragadja meg a karaktereket is, legyen az a főszereplő kettőssége (kiválóan megfér benne egymás mellett a nagytudású és a saját kézzel elkövetett erőszakot mindig is kerülő író, valamint saját önös érdekeik miatt többek között a kissé gyengeelméjű fiából is gyilkológépet faragó politikus), az apjáért bármire képes, általában jót akaró, ám végül többnyire az ellenfeleit mégis legyilkoló Órækja, vagy az idős férfit talán egyedül szerető és őt minden hibája ellenére is elfogadó férjes asszony, Margrét. 

 

Thorvald Steen rövidke regénye véleményem szerint elsősorban azoknak fog tetszeni, akiket lenyűgözött már korábban a sagák világa (jelen könyv alapja is egy saga), akik szeretik a plasztikus karakterrajzokat, na meg azoknak, akik kíváncsiak egy olyan Izlandra, mely olyan nyitott volt, hogy vezetői-keresztbe kasba bejárták Európát, egyebek mellett Rómába, Konstantinápolyba vagy Novgorodban eljutva. Szóval Steen megint csak egy olyan északi szerző, akire érdemes odafigyelni.