Amélie Nothomb: Első vér

A roppant termékeny Amélie Nothombot, - aki azon ritka író közé tartozik, akiket egyaránt imád a közönség (a belga az egyik legolvasottabb francia nyelvű szerző), és akiket nagyra értékel a kritika is (például éppen a most bemutatandó kötetéért nyerte el a rangos Renaudot-díjat) - szerencsére már ide haza sem kell bemutatni, hiszen már korábban jó fél tucat könyvét vehette kézbe a magyar olvasóközönség. 

 

Bár Nothomb sosem tartozott a kedvenc szerzőim közé, mindig is elismertem a tehetségét, és így elmondhatom, az idén nyáron megjelent Első vér című kötete éppen abban kiemelkedő, amiben a korábbiak: a könnyedségben, olvasmányosságban, valamint a pörgős tempó és a rövid terjedelem ellenére is emlékezetes szereplők, pillanatok bemutatásában.

 

Az ezúttal is pár óra alatt elolvasható, alig kétszáz oldalas mű felütése nem is lehetne izgalmasabb, hiszen narrátorunk nem más mint a szerző édesapja, az alig 28 éves, első kiküldetésén lévő diplomata, aki éppen egy kivégzőosztaggal néz szembe, és ebben a borges-ire táguló pillanatban lepereg előtte élete filmje. 

 

„Mindannyian tanulunk a híres carpe diem-ről. Hiába értünk egyet vele, sosem alkalmazzuk.

Stanleyville-ben megadatott nekem hogy testestül-lelkestül megéljem. Lefeküdtem a földre a szabad ég alá, és ujjongtam, hogy lélegzem, hogy érzem a guanó erős szagát, nézem a valóságot, hallgatom a levegőt.

Miért vágynék másra?"

 

A szerző ezúttal sem hazudtolja meg magát, és ezúttal sem akar túl nagyot markolni, így nem kapunk mást mint egy furcsa, nemesi családba születő fiatalember életének pár fontosabb pillanatát és a számára fontos alakok megkapó karakterrajzát. Így megismerhetjük a félárva (katonatiszt édesapja egy tragikus balesetben, egy akna hatástalanítása közben vesztette életét) kis Patrick gyermekkorát, melyre óriási hatást gyakorolt a férje elvesztését feldolgozni nem tudó édesanyjának folyamatos távolléte, valamint az elképesztően furcsa életmódot folytató Nothomb családhoz tett látogatások. 

 

A belga ebben a rövidke terjedelemben is megkapóan képes megragadni a nagypapa vagy az édesanya figuráját, élénken felvázolni Patrick gyermekkorának legemlékezetesebb pillanatait, vagy azt a megmosolyogtató történetet, amelyben megismerte későbbi feleségét, Amélie leendő édesanyját. De ugyanilyen élénkek a Stanleyville-ben játszódó események is, amikor a zöldfülű diplomata a hozzá hasonlóan túszként fogvatartott másfél ezer ember életéért folytatott elkeseredett tárgyalásokat a lázongó nigériaiakkal. 

 

Nothomb vékonyka kötete nem kíván mást mint emléket állítani az írónő szeretet édesapjának, és mint ilyen, azt hiszem, tökéletes siker. Így aki nem vár mást (nagyobb összefüggéseket, nagyobb történelmi kitekintést), pár óra erejéig önfeledten merülhet el korunk egyik legsikeresebb francia nyelvű szerzőjének díjnyertes kötetében. Szerintem az Első vér a legjobb magyarul megjelent Nothomb.