Jászberényi Sándor: Mindenki másképp gyászol

Ha van olyan szerző, akivel nagy valószínűség szerint nem igazán lehet mellélőni, az az a Jászberényi Sándor, aki az elmúlt bő tíz év során az egyik legjobb kisprózaírónkká küzdötte fel magát az olyan emlékezetes köteteivel mint Az ördög egy fekete kutya vagy A lélek legszebb éjszakája. Mivel Jászberényi már a 2021-es Varjúkirály címadó darabjával kacérkodott a kisregény műfajával, nem igazán lepett meg, hogy a most augusztusban megjelent Mindenki másképp gyászol című kötete - az alcím szerint elvileg - már egy regény.

„Oroszország, mint mindig a történelem során, a kisebbségeit küldte a háborúba. Éhező nyomorultakat a birodalom széleiről, burjátokat, csecseneket, dagesztániakat. A foglyok burjátok voltak."

Az új kötet főhőse, ahogy a korábbiakban is, a szerző félig–meddig alteregója, Maros Dániel, aki pontosan ott folytatja az életét, ahol abbahagyta: életveszélyben a fronton. Azonban úgy tűnik, hogy az orosz–ukrán háború még neki is sok, ezért önkéntes alapon bevonul egy főleg pszichiátriai betegekkel foglalkozó szanatóriumba, hogy az itt töltött ideje adjon állandóságot a kötetnek, míg a többi itt elmesélt darabkában hol az ő, hol a vele kapcsolatba kerülő emberek szörnyű ukrajnai emlékei elevenednek meg (a háború első, 2014-es szakaszától kezdve napjainkig), vagy esetleg a riporter magánéletének olyan epizódjai mint a tőle külön élő gyermekével töltött rövidke idő, egy régi ismerős temetése, vagy egy–egy rázósabb egyiptomi emléke.

Ahogy már talán ennyiből is sejthető, az új mű leginkább egymáshoz lazán kapcsolódó epizódok sorozata (a fejezetek csak ritkán függenek igazán erősen össze, és van olyan is, amelyikben Maros nem is szerepel), melyek többsége ezúttal is javarészt egy–egy csattanóra van kihegyezve. Ám ahogy már megszokhattuk, ebben a kisprózaformában a leginkább magabiztos Jászberényi, és ez most sincs másként. A legtöbb itt közölt szövege szinte hiba nélkül működik, ráadásul igyekezett is őket többféleképpen megírni, így akad itt E/1-es és E/3-as narráció, háborús és civil kaland, mély realizmus és talán egy csipetnyi misztikum is. Külön tetszett az is, hogy mintha Maros egy kicsit megöregedett volna az első kötettől eltelt évek alatt, így a személyisége is picit más, és a reakciói is egy fokkal talán már visszafogottabbak az eddigiekhez képest.

Azt hiszem, Jászberényi pontosan azt a minőséget hozta, amit elvárhattunk tőle az eddigiek alapján, és bár mindig kikéri magának, ha az általa leírtakat a valóságnak kívánja megfeleltetni az egyszeri naiv olvasó, de az pontosan érzékelhető, hogy ő aztán tényleg testhez közelből ismeri a háborúk poklát, és amit leír, a mögött valódi, húsbavágó élmények vannak. Így nem lepne meg, ha a Mindenki másképp gyászol az idei késő nyár / kora ősz egyik legnagyobb irodalmi slágere lenne. Én drukkolok neki.