Főkép

Nincs egy éve, hogy írtam az együttes előző lemezéről (Vol. 3: Iceland), ami cseppet sem meglepő módon Izland népzenéjével, illetve az abból táplálkozó, arra épülő újragondolásból született, főként instrumentális szerzeményekből álló dalcsokorból állt. Ez tetszett, bár picit csodálkoztam a projekt létén – első nem értettem, ezek a muzsikusok miért készítenek egy ilyen albumot.

 

Nos az idén megjelent folytatás (Vol. 4) egészen más dimenzióba helyezte számomra az együttes ars poeticáját. Most úgy gondolom, hogy ez a projekt gyakorlatilag egy végtelenbe tartó zenei utazás, melynek során a trió tagjai mindig új kultúrkörbe látogatnak el, megmártóznak az ottani zenei hagyományokban, és amikor újra felbukkannak a habok közül, meglepnek bennünket a saját magukon átszűrt verziókkal. Ehhez most autentikus muzsikusokat kértek fel, akik alanyi jogon mesterei a helyi népzenének (Ibériai-félsziget).

 

Nekem ezúttal valahogy jobban tetszettek az énekkel kiegészített kompozíciók (bár a instrumentális darabok között vannak is kifejezetten érdekes tételek). Ilyen például a „Ó Laurinda linda, linda”, ami főként a hangszerelésével nyert meg magának – Sofia Portugal vendégeskedik benne énekkel és egy helyi, adufe nevű négyszögletes kézi dobbal. Másik kedvencem az albumindító „Para empezar a cantar”, ebben Vanesa Muela énekel és hozza magával az ütőhangszerét. A ritmus monoton ismétlődését jól ellensúlyozza a többi hangszer útkeresése, improvizációja – persze a muzsikusok ezirányú tehetsége főként az olyan instrumentális számokban érvényesül igazán, mint mondjuk a „Flautarudl/Storerudl”, amiben txalaparta is hallható.

 

Érdekes volt hallgatni, miként formálódnak a spanyol és portugál tradicionális dalok a trió kezében. Az egészre egyfajta nyugodtság, jó értelemben vett profizmus jellemző, ahol mindenki van annyira jó, hogy már nem kell a tehetségét bizonygatnia, csak a közös zenélésre koncentrálnak. Nekünk meg nincs más dolgunk, mint élvezzük ezt a másfajta népzenét.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Ó Laurinda linda, linda, Para empezar a cantar, El palillo del Tío Roque

2023-ban megjelent album (All Ice Records)

Weboldal: http://groupa.se/

 

 

A zenekar tagjai:

Terje Isungset – ütőhangszerek, doromb, dob

Mats Edén – hegedű

Jonas Simonson – fúvós hangszerek

 

Közreműködők:

Vanesa Muela – ének, ütőhangszerek

Maika Gomez & Sara Gomez – txalaparta

Sofia Portugal – ének, adufe

Robert Svärd – gitár

Skùli Sverisson – basszusgitár

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Para empezar a cantar 03:52
  2. Polska típico 04:27
  3. Estriga/Tingvalla 05:35
  4. Ballet/Meander 02:51
  5. Flautarudl/Storerudl 02:33
  6. Polska virgen 03:14
  7. Jota after Francisco Jiménez 00:35
  8. Estrela que vais coroar 04:34
  9. Por riba se ceifa o pão 03:39
  10. Halling enramada 03:10
  11. Ó Laurinda linda, linda 02:46
  12. El palillo del Tío Roque 04:22