Főkép

Azt hiszem, keresve sem találhatnánk még egy olyan alkotót, aki annyira otthon lenne az irodalom szinte bármely területén mint Nádasdy Ádám. Hiszen ha jobban belegondolunk, az 1947-es születésű alkotó írt már egy tucatnyi verses- (Nyírj a hajamba, Verejték van a szobrokon), több kispróza- (A szakállas Neptun) és esszékötetet (A vastagbőrű mimóza), de műfordítások terén is kimondottan termékeny volt az elmúlt években, évtizedekben (elég, ha csak a Shakespeare újrafordításokra gondolunk), és akkor még az olyan zseniális nyelvészeti köteteiről mint a Milyen nyelv a magyar? még nem is beszéltük.

 

Ugyanezt a sokoldalúságot bizonyítja a néhány hete megjelent Hordtam az irhámat című vékonyka műve is, mely műfajilag szinte Nádasdy egész munkásságát felöleli. Ezen az alig 200 oldalon találkozhatunk interjúval, számtalan rövidke visszaemlékezéssel, esszékkel, alkalmi szövegekkel és naplórészletekkel is.

 

Bár a Hordtam az irhámat műfajilag igen sokszínű, de minden egyes szöveget belengi a Nádasdyra oly jellemző bölcsesség, műveltség, derű és könnyedség. 

 

A visszaemlékezések java része a szerző gyermek- és ifjúkorába (az '50-es és '60-as évekbe) repít vissza bennünket, ám a korszakból adódóan hiába van itt szó többek között '56-ról, Rákosiról és disszidálásról, az alapvetően roppant művelt Nádasdy család egész egyszerűen annyira egyedi (a nagyszülők még ízig-vérig a Monarchia sarjai voltak, így bőven maradtak rokonok Bécsben, Olaszországban vagy Csehországban is), hogy az már alapból új ízzel szolgál a már unásig ismert témákkal kapcsolatban.

 

„Határozottan emlékszem, ezt sokszor emlegettük, a nagymama például egyszer nagyon keményen rám ripakodott. Megláttuk, hogy az előszobában áll, és készülődik. Kalapot tett, szépen felöltözködött, kesztyű, esernyő, és azt kérdeztük: wohin gehst du? Hova mész? Nagyon szigorúan nézett, és azt mondta: nie fragen. Sose kérdezd. Ha valaki kilépni készül, soha nem szabad megkérdezni, hova megy. Vagy megmondja magától, vagy nem.”

 

Így az "Igazi idegen"-ben a karácsonyi családi idillbe egy börtönviselt ismerős toppan be hirtelen, a "Hajrá, Ausztria"-ban rég nem látott és nem túl kedves bécsi rokonok használják ki a Magyarország–Ausztria mérkőzést egy kis családegyesítésre, vagy a "Mi oroszaink"-ban az egykori kisfiú számára az a legmegdöbbentőbb, hogy a megszálló hadsereg katonái éppen olyan emberek mint mi magunk.

 

De akadnak itt az időben hozzánk jóval közelebbi darabok is mint például a “Leckét javítok", melyben a költő a címbéli leckejavítás helyett bámészkodva figyeli meg a kávézó vendégeit.

 

"Jó idő volt ma, az erkélyen vacakoltam a virágokkal, de tulajdonképpen a szemközti ház tatarozásán dolgozó munkásokat hallgattam, remek szubsztandard nyelvhasználati példák, egy nyelvésznek ajándék ez, nem kell elutazni nyelvjárást gyűjteni."

 

Azt hiszem, ez a kis gyűjtemény remek ízelítőül szolgál Nádasdy Ádámmal kapcsolatban, így azoknak is ajánlanám, akik még nem olvastak tőle, de persze azoknak is, akik szeretik a sokoldalú szerző munkásságát. A Hordtam az irhámat igazán kellemes kikapcsolódás mindenkinek.