Hősök tere

Úgy érzem többen vagyunk, akik egyfajta fordulóponként, vagy legalábbis fontos mérföldkőként értékelik a Hősök tere című kötet megjelenését. Azt persze majd a következő évek történései mondják meg, mennyire van igazunk, és valójában mit jelent ez a magyar képregényes közösség számára.

Jogos a kérdés, mégis miért lenne különleges a Hősök tere, és a hozzá tartozó marketingkampány, amikor évekkel ezelőtt a Nyugat + zombik szintén komoly médiafigyelmet kapott, és igazából nem változott meg tőle a képregény, vagyis a kilencedik művészet megítélése hazánkban. Vagy ha igen, akkor ez számomra észrevétlenül történt meg. Nem látok sokkal több embert a képregényes rendezvényeken, a hazai kiadványok darabszáma továbbra is nagyon alacsony, gyakorlatilag pusztán képregényrajzolásból, írásból nem lehet megélni. Legalábbis kizárólag magyar piacra dolgozva ez nem lehetséges.

Persze vannak tények, amik a népszerűség növekedésére utalnak, hiszen a megjelenő képregények száma nő, például szuperhősös kiadványokból jól állunk – ezt részben az ilyen tematikájú filmeknek tudom be –, és meglepően sokan voltak a budapesti Comic Conon, ahol külföldi képregényes emberek is felbukkantak, dedikáltak. Mégis úgy érzem, hogy nincs nagy változás tíz évvel korábbi állapothoz képest. A társadalom még mindig gyerekes dolognak tartja a képregényt, ha egyáltalán gondol rá – bár félek, többnyire nem gondol.

Éppen ezért fontos ez a keménytáblás, kifejezetten tetszetős album, mert megpróbál kitörni a szűkre szabott játszótérből. Ehhez egy remek ötlettel történelmi regényeket író szerzőket kért fel a kiadó. Kicsit off, de számomra kisebbfajta csodaszámba megy, hogy Magyarországon mennyi történelmi regény jelenik meg, milyen sokat írnak ilyen könyveket – és a jelek szerint az emberek meg is vásárolják ezeket. Botor módon négy évvel ezelőtt az jósoltam, hogy ez a trend hamarosan kifullad – nem lett igazam.

Szóval olyan szerzőket sikerült felkérni íróként, akik tényleg népszerűek és különféle sorozataikkal komoly eladási számokat produkálnak (gondolok itt például a Hunyadi sorozatra Bán Mórtól). Láttam a dedikálásra váró sokat a könyvhéten, konkrétan egy órát vártam, hogy a hivatalos dedikálás után beszélgetni tudjak Benkő Lászlóval. Kicsit kilóg a sorból Somogyi György, aki forgatókönyvíróként és a Kittenberger sorozat okán ismert.

Részben ezt a trendet használja fel a Hősök tere, amikor cseppet sem meglepő módon a Hősök terén álló szobrokhoz kapcsolódó rövid képregénynovellákkal tölti meg az albumot. Amit egyébként öröm kézbe venni, mert kellőképpen nagy a mérete, a keménytábla és a jó minőségű papír pedig garantálja az időtállóságot. Az ára kifejezetten kedvező – köszönhetően a támogató intézményeknek, elvégre egy négyszáz oldalas, puhafedeles ponyvaregényt lassan hatezer forintért osztogatnak, ez meg csak kevéssel drágább.

Tetszik, hogy minden történet előtt szakértő történész (Katona Csaba) avatja be az olvasót a kor viszonyaiba, és az adott főszereplő (király, politikus vagy egyéb) megítélésnek alakulásába – egyszóval segít képbe kerülnünk, mielőtt rátérnénk a képregényre. A szerzők (írók és rajzolók) életrajza további plusz pontot jelent a szememben.

Azt is jó ötletnek tartom, hogy nem csupán új alkotások szerepelnek az albumban, hanem évtizedekkel ezelőtt, a Fülesben megjelent sorozatokból is beemeltek részleteket, így a fiatalok ízelítőt kapnak a kiemelkedő elődök munkásságából. Abban meg szerintem mindenki egyetért, hogy Zórád és Korcsmáros nélkül egészen más lenne a magyar képregény.

Jóféle novelláskötethez méltóan eltérő koncepciókkal találkozhatunk, van, aki képes életrajzot hozott, más egy rövid epizódot dolgozott fel, és van aki az adott hős életének kevésbé ismert szakaszára fókuszált. Hasonlóan változatos a képi világ, ami tulajdonképpen kézenfekvő, hiszen minden rajzoló a saját stílusában dolgozott, és így legalább mindenki talál számára megfelelőt. Az eltérő megközelítések miatt, és a szövegmennyiség okán időnként kevés hely jut a tényleges képregényes megvalósításra – ami alatt azt értem, hogy nem a szöveg viszi előre a cselekményt, ad értélemet a képeknek, hanem a rajzok alanyi jogon mesélnek, saját eszközeikkel teremtenek feszültséget, dinamikát, érzelmeket. Ebből a szempontból szerintem a Bán Mór és Levi által jegyzett „Fehér sziklák” a legjobb, de nagyon tetszik Fazekas Attila mindenkitől eltérő regélése a csodaszarvasról.

Természetesen a maga módján mind a tizenhárom novella kiváló, és csak remélni tudom, hogy miként azt a bevezetően írtam, ez egyfajta fordulópont lehet, és a képregény megkapja azt a társadalmi elismerést, amit egyébként megérdemel.

A kötet alkotói

Írók: Bán Mór, Benkő László, Bíró Szabolcs, Gárdonyi Géza, Kun-Béres Anikó, Mészáros János, Somogyi György és Trux Béla

Rajzolók: Cserkuti Dávid, Farkas Lajos, Fazekas Attila, Futaki Attila, Katona Csaba, Korcsmáros Pál, Levi, Pásztor Tibor, Szabó Csaba, Tondora Judit, Vadas Máté, Várai Artúr, Zórád Ernő