Főkép

Első hallásra nem sokat változott a Frigg muzsikája az általam utoljára véleményezett albumuk, a Frost on Fiddles óta. Persze az eltelt évek alatt sem lustálkodtak, koncertek, albumok és mindenféle projektek jelzik, egy kifejezetten aktív együttesről van szó. A hangzásuk jellegzetes, hamarjában nem tudok megnevezni olyan világzenei formációt, ahol négy hegedűs adja a társulat magját, és gyakorlatilag meghatározza a zenét.

 

Még mindig instrumentális muzsikát játszanak, amely a finn-svéd-nagyvilág hagyományaiból táplálkozik, jelesül azokat a nótákat frissítik fel, amelyekre a paraszti és egyéb közösségek táncoltak évszázadokkal korábban. Polka, mazurka, keringő – és ezzel már meg is határoztuk, mire számíthatunk tőlük. Elismerem, ez nem egy szabványos világzene, de megvan a maga hangulata, bőviben van az energiának, az életörömnek. Nekünk magyaroknak persze ez nem sokat mond, lévén nálunk másféle ritmusokra, dallamokra ropták a falusi mulatságokon, hiányzik a látvány, a tökéletesebb átéléshez.

 

Bár nem értek hozzá, úgy vélem az idei lemezre – melynek címe magyarul örökséget jelent – Finnország különféle tájairól válogatták össze a számokat, és talán még az is megállja a helyét, hogy ezek keletkezési ideje is eltérő. A Frigg mágiája ott érhető tetten, ahogyan ezeket a különféle kompozíciókat előadják. Játékos könnyedséggel, egyfajta magától értetődő természetességgel sorjáznak egymás után a dallamok. A négy hegedűs és a többiek nyilván remek muzsikusok, akik egyszerre élnek a múltban és a jelenben – ezért képesek ilyen lazán eljátszani ezeket a régi-új számokat.

 

Nem könnyű bármit kiemelni az albumról, elvégre nem slágerekről, rádióbarát számokról beszélünk, hanem egész estét kitöltő talpalávalókról, de „Taklax G” letisztultságával mindenképpen figyelmet érdemel. Az utolsó „Valssi Ilomantsista” pont annyira nyugodt, hogy ellazítsa a táncosokat, és megadja a búcsú keserédes hangulatát. A sok polka közül meg a „Raatikaisen Polska & Kiljanderin Polska” címűre esett a választásom, dinamikája és persze a hegedűk miatt, valamint a szokásosnál hangsúlyosabb többi hangszer miatt.

 

Minden figyelembe véve ez egy kiváló Frigg album, amely felhívja a figyelmet arra, hogy Finnországban nem csak a Karéliai népzenére érdemes figyelni, vannak még kincsek bőven arrafelé.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Taklax G, Valssi Ilomantsista

2023-ben megjelent album (Bafe’s Factory)

Weboldal: https://frigg.fi/

 

 

A zenekar tagjai:

Tommi Asplund – hegedű

Tero Hyväluoma – hegedű

Alina Järvelä – hegedű

Esko Järvelä  – hegedű, harmonium

Juho Kivivuori – bőgő

Topi Korhonen – gitár

Petri Prauda – cittern, mandolin

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Palokankaan Poikien Parempi Valssi
  2. Mäläskän Kuoleman Polska & Lindbergin Polska
  3. Lyckönskan
  4. Reippaasti Vetelistä
  5. Hoia-Suutarin Sorttinen
  6. A-Duurivalssi
  7. Hambot 1492 & 1488
  8. Masurkkapari Perhonjokilaaksosta
  9. Raatikaisen Polska & Kiljanderin Polska
  10. Pappilan Pellolla & Katteli, Koitteli, Heitteli
  11. Taklax G
  12. Valssi Ilomantsista