Főkép

Azt hiszem, így az év elején sokaknak kimondottan örömteli hír, hogy már az idehaza is igen népszerű Richard Powers ismét egy új kötettel jelentkezett a Park kiadó jóvoltából. A szokásos ökológiai témák ezúttal is megmaradtak, ám az Égig érő történettel ellentétben ezúttal nem a monumentalitáson, hanem elsősorban a mély személyességen, na meg a nagy kettőségeken van a hangsúly.

 

A Rémület ugyanis nem csak igazán bensőséges képet nyújt egy, az édesanya tragikus halála miatt csonkán maradó családról, de ráadásul kitűnően ingázik a nagy végletek között is, így egyszerre tud igen megkapóan mesélni egy gyönyörű, ám tenyérnyi földi édenről és a rohamosan pusztuló bolygóról, vagy egyetlen magányos emberről és a vele szemben álló egész Univerzumról is.

 

„A csillagászatban és a gyerekkorban sok a közös vonás. Mindkettő hatalmas távolságokat leküzdő utazás.”

 

A történet középpontjában az asztrobiológusként dolgozó, és a földönkívüli élet nyomait kereső Theo és kisfia, a koraérett, rendkívül intelligens, ám roppant problémás Robbie kapcsolata áll. Theo, aki maga is szenved szeretett felesége hiányától, mindent megtenne, hogy segítsen a közösségbe beilleszkedni képtelen, folyamatos iskolai zaklatásoknak kitett fián, és amikor már úgy tűnik, hogy itt a vég (a kisfiút egy iskolai dühkitörés miatt gyógyszeres kezelésnek akarják alávetni), hirtelen jön egy mentőöv: Robbie kísérleti kezelést kaphatna, mely révén édesanyja korábban elmentett agyhullámai segítségével esélye nyílna a változásra és egy normális életre…

 

Powers zseniálisan mutatja be azt a Virágot Algernonnak című regényéből is ismerős folyamatot, melyben az örökké dühös, zárkózott és jószerivel kommunikációképtelen fiú a kezelések hatására megnyílik, és rövidesen olyan képességekre tesz szert, melyek jóval túlmutatnak az átlagemberén. A történetet később elmesélő apa végtelenül gyengéd szűrőjén keresztül figyelhetjük, ahogy Robbie-ból egyfajta modern Kis herceg válik (erre a motívumra ráerősít az is, hogy lefekvés előtt a gyerek képzeletben „elutazhat” az apa által lemodellezett, csodásnál csodásabb bolygókra), akinek legnagyobb fegyvere nem az elképesztő intelligenciája, a kimeríthetetlennek tűnő lexikális tudása, vagy a művészeti képességei lesznek, hanem az az empátia, amellyel minden élő dolog felé fordul. A szerzőnél ugyanis érezhetően az empátia, a mások megértése a kulcs, amellyel az emberiség és a világunk még megmenthető lenne.

 

Azonban Powers sohasem számított túlontúl idealista szerzőnek, így már az első oldalaktól kezdve érezhető, hogy a kisfiú magányos harca bukásra ítéltetett az emberi korlátoltsággal és szűklátókörűséggel szemben, így az ebben a kötetben is megjelenő gyönyörű természetleírások (Barabás András nagyszerű fordítása) inkább csak fájdalmas ellenpontjai annak az egyre gyorsuló és megállíthatatlannak tűnő pusztításnak, amelyet a természet szenved el az emberiség jóvoltából.

 

Richard Powers legújabb regénye, a Rémület a legmagasabb szinten ötvözi magában a család- és ökoregények legjobb vonásait, és külön kiemelendő, hogy az amerikai szerző alkotása végre egy olyan mű, amely egyszerre ragadja magával érzelmileg és értelmileg is az olvasót. Azt hiszem, az idei év egyik kiemelkedő darabjához van szerencsénk.