Florin Irimia: A kínai kisautók rejtélye

Azt hiszem, a mostani sokszorosan vészterhes időszakban különösen fontos, hogy olvassuk és megismerjük a szomszédos nemzetek irodalmát, mert nem csak szélesedik tőle a látókörünk, de ráébredhetünk arra, hogy nemzeti büszkeség ide vagy oda, de mi itt Közép-Európában és különösen a Kárpát-medencében nagyon is hasonlóak vagyunk, legyünk magyarok, horvátok, ukránok vagy éppen románok. Idehaza sajnos a román irodalom is igen kevéssé ismert (annak ellenére, hogy példának okáért korunk egyik legragyogóbb regényírója, Mircea Cărtărescu történetesen román), így nem volt különösebben meglepő, hogy korábban még csak nem is hallottam a mostani cikk témájául szolgáló A kínai kisautók rejtélyéről, és ennek szerzőjéről, a jászvásári születésű Florin Irimiáról.

 

A gyermekkor – főleg ha egy hozzánk nagyon is hasonló volt szocialista országban telt – mindig is egy kimondottan univerzális témának számított, amelyet könnyedén meg- és átélhetett bármelyik olvasó, és ez a mostani novellafüzér esetében sincs másként. Irimia, bár könyvében megvan az ízig-vérig és sajátosan romános íz is, olyan természetességgel mesél saját gyermekkoráról, amelyet azonnal átérezhetünk, még akkor is, ha nála nem az egyéni múlt megidézése válik a legfontosabbá, hanem annak megértése, hogy mi miatt vált azzá az örökösen gyötrődő, bizonytalan, gyermektelen negyvenes férfivé, aki lett belőle az évek folyamán.

 

Éppen ezért A kínai kisautók rejtélye vállaltan és bevallottan rekonstrukció, melyben a szerző kísérletet tesz arra, hogy formába öntse némileg már megkopott gyerekkori emlékeit. Ehhez a vállaláshoz pedig éppen az a kisprózaforma illik legjobban, amit Irimia is választ, így pedig természetesen esély sincs arra, hogy egy nagy egybefüggő gyermekkori történet kialakuljon, inkább csak (néha egymáshoz is kapcsolódó) történetszilánkok sorozatát kapunk, azt viszont igazán figyelemreméltó formában.

 

A könyv megírása idején negyven esztendős Irimia éppen ezért negyven, jellemzően kettő és tíz oldal közötti terjedelmű szöveggel kelti életre gyermekkorát, amelyre nem csak a Ceaușescu-éra nyomora és szürkesége, vagy a szocializmusra olyannyira jellemző csendes és megállíthatatlan morális rothadás volt jellemző, hanem az is, hogy a tízéves koráig tartó gyermeki édenkertet a szülei válása, és édesanyja hosszú időre történő eltűnése végérvényesen tönkretette. Éppen ezért ezek az apró kis szilánkok a legfinomabb vagy éppen vaskosabb humortól kezdve, az egyszerű gyermeki ráeszméléseken át a legmélyebb fájdalmakig is elvezetnek bennünket.

 

„A rémálom” és az „Idegen nyelvek” például a szeretett, ám Irimiát örökre megsebző édesanyját állítják középpontba egy váratlan és szinte megmagyarázhatatlan rémálom, illetve egy álomból való ébredés után átélt, ugyancsak szörnyűséges élmény kapcsán. „A lakrész” vagy a „Beruházási bank” ezzel szemben inkább az igazi késő-szocialista életérzés megtestesítői, a „Szexközelben Cristinával” az egyik első nemi élmény emléke, a „Neonáci” pedig egy iskolatársé, aki a maga lehengerlő módján arról győzködte a kamasz Florint, hogy éppen ideje lenne már egy kis háborúnak Európában egy Hitlerhez hasonló alak jóvoltából…

 

Azt hiszem, már ennyiből is látszik, hogy A kínai kisautók rejtélye egy nagyon is közép-európai darab, amely egyszerre idézi meg a személyes és a generációs múltat, és mint ilyen, nekünk magyaroknak is kimondottan aktuális olvasmány lehet. Figyeljünk oda a Lector kiadóra is, ha ilyen kötetekkel állnak elő.