Főkép

Bár a külsőségek soha nem szoktak különösebben érdekelni egy könyv kapcsán, de ha pusztán a kommersz romantikus-erotikus regényekre emlékeztető borítón múlott volna, soha nem veszem kézbe Julia May Jonas debütáló művét, a Vladimirt. És ha nem teszem, akkor lemaradok erről a többek között az utóbbi idők egyik legaktuálisabb témáját, a Metoo-t is rendkívül elgondolkodtató módon boncolgató regényről, amely – elsőkönyves szerző ide vagy oda - az egyik legjobban sikerült és legátgondoltabb alkotás, amelyhez idén szerencsénk lehet.

 

A könyv talán legeltaláltabb része a elbeszélőnk, egy 58 éves, viszonylag sikeres, ám a maga kompromisszumait már réges-rég megkötő egyetemi oktató (férjével kezdetektől fogva nyitott házasságban él, elvetéltnek tűnő írói karrierje már csak fájó emlék, egyetemi órái is inkább csak a megszokásra épülnek), aki már évtizedek óta a saját konvencionális és nagyon is kisszerű életét élte, amelyet azonban váratlanul két dolog is felborít, hogy ennek következtében tanárnőnk kénytelen legyen átértékelni az eddigieket, és elgondolkodni jövőjén is.

 

Az egyik ilyen – narrátorunk számára kisebb jelentőségű – dolog az, hogy férjét egyszerre öt korábbi hallgató is megvádolja évekkel-évtizedekkel korábban történt „nem helyénvaló szexuális viselkedés” miatt, ami persze a tanszékvezető férfi egyetemi karrierjének a végét is jelentheti. Jonas meglepő mélységgel és kellően sok oldalról járja körül a manapság olyannyira felkapott Metoo kérdéskörét, hiszen egyfelől, ha akarom, az idősödő John visszaélt hatalmával és belement több olyan kapcsolatba, ami helytelen, másfelől, ha akarom, John nem csinált semmilyen törvényelleneset, hiszen minden kapcsolat kölcsönös beleegyezésen alapult, amelyet ráadásul az esetek többségében maguk a lányok kezdeményeztek. Az írónő folyamatosan ütközteti az érveket, olyan komplexitással beszélve erről a kérdésről, amely szinte példátlan napjainkban. Hiszen többek között (bár érezhetően elítéli a férfi viselkedését) felveti azt is, hogy mennyire anti-feminista nézőpont huszonéves lányokat a tetteikért felelőséget vállalni és előre gondolkodni képtelen személyekként beállítani egy ilyen helyzetben.

 

„– Fiatal lányok voltak, nem tudták, mit tesznek.

– Magáról is ezt gondolja? Maga se tudja, mit tesz? Azt akarja, hogy így bánjanak magával?” – kérdezi egy helyen hallgatójától.

 

A másik – számára sokkal fajsúlyosabb – dolog az, hogy ennyi megalkuvás után, az öregkor küszöbén szinte első látásra beleszeret a nála majd’ két évtizeddel fiatalabb kollégájába, a nős, sármos és rendkívül tehetséges Vladimirbe, így el kell gondolkodnia azon, mit válasszon, az eddigi szürke, jól megszokott életét és a néma kiállást a szinte már-már boszorkányüldözésnek kitett férje mellett, vagy megragadja talán az utolsó esélyt, hogy a fiatalságot, szépséget, tudást és sikerességet is szimbolizáló Vladimirhez közel kerüljön. Elbeszélőnk számára ez egyáltalán nem könnyű kérdés, hiszen szinte az egész világ azt várja tőle, hogy fordítson hátat szexuális ragadozónak kikiáltott férjének, és mintha időnként Vladimir is mutatna bizonyos jeleket felé. Jonas mesterien jeleníti meg az öregedésével tökéletesen tisztában lévő, ám azt elfogadni nem tudó nő vágyait, álmait és küzdelmeit, azt a folyamatot, ahogy szinte az egész környező világgal együtt csúszik bele az őrületbe, amely végül komoly meggondolatlanságra sarkallja.

 

Jonasnál gyakorlatilag együtt van számtalan olyan dolog – legyen az a lebilincselő és kellően fordulatos történet, a ragyogóan megrajzolt és saját elveikkel is gyakran ellentmondásba kerülő szereplők, az okos, visszafogott, ugyanakkor kellően fanyar és önreflexív elbeszélői hang, vagy az olyan fontos és divatos nyugati témák, mint a metoo vagy a hagyományos nemi szerepek lebontásának lehetősége/lehetetlensége – amelyek már egyenként is fontos kötetté tennék a Vladimirt, de így egyben garantálják, hogy Julia May Jonas személyében egy új, és kimondottan nagy tehetséget ismerhessünk meg a tengerentúlról. Bízom benne, hogy sikert fog aratni ez a kötet, mert nagyon is megérdemelné.