Chris Carter: Vadász

A Vadász, amely szintén új borítót kapott, legalább annyira hátborzongató és brutális, mint a korábbi Chris Carter krimik. Újabb sorozatgyilkos bukkan fel Los Angelesben, aki a fekete hajú harmincéves művésznőket rabolja el, majd összevarrja és hagyja meghalni őket. Temérdek vért és szenvedést hagy maga után, semmilyen nyom sem vezet el a gyanúsítotthoz, és a gyilkosságok közötti időszakok egyre rövidebbek. A nyomozóknak alig marad idejük, ráadásul már nemcsak az elrabolt nőért kell aggódniuk, hanem a saját életükért is…

Az első áldozatra egy hentesüzletben találnak rá, a halál okát lehetetlen megállapítani, mert nincsenek külsérelmi nyomok. A boncolás során azonban tragédia történik, amely miatt kiemelt esetként kezelik a gyilkosságot. Még fel sem ocsúdott a nyomozócsoport a történtekből, és máris újabb holttestet találnak – a módszer miatt az elkövető biztosan ugyanaz. Ráadásul a helyi filharmonikusok koncertmesterét elrabolják, talán ő lesz az újabb áldozat? A kirajzolódó mintázat sajnos ráillik.

Hunter és Garcia biztos benne, hogy az ügy megoldása egy korábbi nyomozással függhet össze, de az adatbázisok csak az utóbbi tíz év ügyeit tartalmazzák digitalizálva, emiatt olyan, mintha tűt keresnének a szénakazalban. Nincs semmilyen nyom, amelyen elindulhatnának, a gyilkos pedig nem teszi meg azt a szívességet, hogy hibázzon. A harmadik hulla után egyre elszántabb hajtóvadászat indul ellene, ráadásul hamarosan kiderül: az elkövető a beépített emberei révén pontosan tisztában van a nyomozás állásával és nem rest közbeavatkozni, ha szorulna a hurok a nyaka körül.

A megoldás valóban a múltban rejtőzik, egy családi tragédia az indíték. A véletlenek szörnyű közjátéka miatt egy kisfiú olyan sebeket szerez, amelyeket képtelen feldolgozni. Robert Hunter rátalál a keresett aktára, és így felkészültebben nézhet szembe az elkövetővel. Ám kivételesen esélye sincs ellene egyedül. A párbeszédük során helyükre kerülnek a puzzle darabok, és megértjük, mi váltotta ki az gyilkos indulatokat. Carter ebben zseniális: a tökéletes karakterábrázolással és a történet felépítésével már-már megsajnáljuk a szörnyeteget, és bár feloldozásra nem számíthat, együttérzésre mindenképp. A szerző megint varázsolt, minden sztorija tömény brutalitás, de az okozat felfedése teljesen más kontextusba helyezi az eseményeket. Újra és újra kiderül: az elkövető maga is áldozat. Letehetetlen, izgalmas, fordulatos – a Carter-rajongók nem fognak csalódni.