Főkép

Forrai Márton egy ideig kollégánk volt itt az ekulton, és sajnálom, hogy már nem az. Ám első önálló kötete azt bizonyítja, hogy az is épp olyan jól megy neki, hogy saját maga alkosson valamint, mint a mások műveiről való írkálás, sőt.

 

Ez a rövid ám velős novellagyűjtemény összesen 8 novellát rejt, s címe kissé félrevezető lehet, bár a borítón látható kép segít. Igen, vannak itt fantasztikus elemek is (én legalábbis a címből ilyesmikre asszociáltam), ám az összes írás középpontjában így vagy úgy, de hétköznapi ember áll. Jellemzően egyvalaki: a hajléktalantól (Az új szomszédok) a kétszeres év főnöke-díjas, törtető főnökasszonyig. Utóbbiról a Farkasvirág c. novella szól, a legkevésbé fantasztikus mind közül, mely a nagyvállalati világ árnyoldalát mutatja be igen érzékletesen. Míg a már említett hajléktalanos sztori meg a felsorolt budapesti helynevek (a Blahától a Deák téren és Nyugatin át az Árpád hídig) okán is vérfagyasztóan ismerős. Szocreál momentumokban nem szenved hiányt a kötet, ami nélkül tán nincs is magyar szépirodalom, de fura módon nem zsibbasztott – ami épp úgy köszönhető a kötet rövidségének, mint Márton írásérzékének.

 

Merthogy emberünk a fentiek ellenére vagy mellett is igen változatos csokrot válogatott össze a Tüzek és túlvilágok-ba. A több síkon is értelmezhető, egyben nagyon is egyenes és ütős, nyitó novella (Felmentés) épp úgy olvasható egy bírósági per történeteként egy disztópikus világban, mint példabeszédként vagy tanmeseként. A Párbajhős szűkre szabott mondatokból, mégis áthatóan felépített, kisiklott gyermeki élete ügyes csavarral zár. A munka törvénye című írás épp úgy lehet irónikus, groteszk, mint figyelmeztető – mindenesetre valahol benne van a szocializmus, a rendszerváltás, meg hogy mit is veszített megannyi ember e kettő miatt…

 

Nem sorolom tovább, legyen elég már csak annyi, hogy aki szereti, ha egy novellába sokkal többet ír bele az írója, mint amire a szavak számából következtetni lehetne, és ha van benne valami csavar, valami ütős, akkor Forrai Márton első kötetét értékelni fogja. Akkor is, ha lesújtja, megrázza, vagy épp a legjobb reakció, amit kihoz belőle, egy kifacsart, keserű mosoly.