Főkép

Azt hiszem, Karen Blixent, a dán irodalom nagyasszonyát senkinek sem kell különösebben bemutatni, hiszen legalább a Távolt Afrikától című kultikus film alapjául szolgáló Volt egy farmom Afrikában című művét mindenki ismeri. Bár sok mindent el lehetne mondani a nemesi származású és meglehetősen kalandos életű alkotó írói képességeiről és népszerűségéről, de legyen elég a képességek kapcsán az, hogy Ernest Hemingway 1954-es Nobel-díjának átvételekor azt nyilatkozta, hogy ezt az elismerést inkább Blixennek kellett volna adni; a népszerűségéről meg azt, hogy immáron a hazai életműkiadás is eljutott oda, hogy a pár hónapja megjelent Karneválban már a szerző életében ilyen-olyan okok miatt meg nem jelent írásai kaptak helyet.

 

Mivel a Karnevál zömében asztalfiókban maradt (vagy eredetileg is az asztalfióknak szánt) szövegeket tartalmaz, természetesen nem várhatunk el semmiféle ívet vagy egységességet, sem formai, sem tartalmi szempontból. Vannak itt mesék, mágikus vagy történelmi hátterű írások, önéletrajzi elemeket felhasználó történetek, de bizony csonka, befejezetlen szövegek is. Ennek fényében persze az sem lehet meglepetés, hogy a kötetben olvasható történetek irodalmi értéke is erősen ingadozó, viszont mindegyikben megvan az a sajátos blixeni íz (a varázslat, az emberi érzések csúcsai és mélységei, a természetszeretet vagy a civilizációkritika), amely miatt oly sokan megszerették a dán műveit.

 

„A királyfiak” egyenesen olyan, mintha az Ezeregyéjszaka meséi közé tartozna. Egy távoli országban élő gonosz király tőrbe csalja a környékbeli kisebb királyságok trónörököseit, ám terve – a királyfiak jóságából következően – már eleve kudarcra lesz ítélve. „A napszámos” szintén a mesés vonulathoz tartozik. Ebben a történetben egy megátkozott férfi, egy boszorkány fia meséli el történetét egy sötétlő erdő mélyén egy ijedt fiatal lánynak, aki viszont meglepő módon szabadítja fel hősünket gyötrelmei alól.

 

Aztán vannak olyan történetek is, amelyek történelmi időkbe vezetnek minket, ilyen például „A büszke hölgy”, melyben Samsonhoz, a hírhedt párizsi hóhérhoz érkezik két hölgy a francia forradalom vége felé, hogy egy furcsa kéréssel forduljanak hozzá az utolsó kivégzésre váró és meglehetősen szívtelen nemesasszonnyal kapcsolatban, aki egyikük nagyanyja, másikuk munkaadója. „Az utolsó nap”-ban egy Dániát örökre elhagyni készülő katona meséli el történetét papnövendék ismerősének, melyet meghallgatva a derék teológus egészen másként kezd el gondolkodni a női nemről.

 

A „Szellemlovak” a modern Angliába kalauzol el bennünket, és egy barátját nemrégiben elveszítő kislány és az őt felvidítani és meggyógyítani igyekvő nagybácsi kapcsolatát írja le meglehetősen érzékenyen, hogy a végére még egy nem várt viktoriánus titokra is fény derüljön. Majd a kötetet a már korábban önállóan is megjelent „Ehrengard” zárja le, mely egy nem mindennapi 18. századi csábítás története.

 

Azt hiszem, hogy akinek eddig tetszettek Karen Blixen művei, az nem fogja megbánni, ha belevág a Karnevál hol mesés, hol realista, hol lassú, hol meglóduló, érzelmekkel teli történeteinek, mert tényleg megvan itt minden, ami miatt még ma is népszerű a talán leghíresebb dán írónő. Nekik igazi kincs lehet ez a kötet.