Főkép

Bár már eddig is rengeteg zseniális vagy egyenesen világklasszis írót adott a modern Izland a világnak, akik nagy részét a magyar olvasók is jól ismerhetik (a teljesség igénye nélkül Jón Kalman Stefánsson, Sjón, Sigríður Hagalín Björnsdóttir, Andri Snær Magnason, Einar Kárason, Auður Ava Ólafsdóttir, vagy Pétur Gunnarsson neve sokaknak ismerősen csenghet), ám nagyon úgy tűnik, hogy szinte kimeríthetetlen a kis szigetország irodalma, ugyanis bár az Ø kiadónál most megjelent Einar Már Guðmundsson idehaza eddig ismeretlen szerző, ám közel Stefánssonhoz mérhető tehetség.

 

A mindenség angyalai kimondottan személyes kötet, hiszen azt Guðmundsson saját, nem sokkal korábban elhunyt testvérének ajánlotta, és nem titok, hogy az ő személye jelenik meg a mentális problémákkal küszködő főszereplő, a művészi hajlamokkal is megáldott Páll alakjában. A könyv felütése és nézőpontja is kimondottan érdekes, hiszen Guðmundsson meglehetősen furcsán közelíti meg a pszichés betegek világát, így egyszerre jelenik meg ebben a kötetben a realizmus, a szürrealizmus, a misztikum, a humor és a tragédia.

 

„Hála átélt szenvedéseimnek és tébolyomnak, szebben és gazdagabban éltem, mint ti.” Akár ez a Danilo Kistől származó idézet is szolgálhatna a könyv mottójául, ugyanis Páll állapotából következően sokkal intenzívebben éli meg az életet, mint mások, sokkal intenzívebbek sorsának hullámhegyei, de hullámvölgyei is. Elmegyógyintézeti kezelések ide, hajléktalanélet oda, de Páll életének alig fél évszázada alatt jóval többet tapasztal meg, mint szinte bármelyikünk, és közben ott kavarognak körülötte a hozzá hasonló barátok, sorstársak is, így ebben a kötetben a villámgyorsan fejlődő és változó Izlandot úgy láthatjuk, mint csak igen ritkán: alulnézetből, elmebetegek, drogfüggők és alkalomadtán bűnözők szemszögéből, ám az összkép azonban mégsem válik egyetlen pillanatra sem negatívvá, vagy depresszívvé.

 

Guðmundsson bár Pállt teszi meg narrátornak, de az elbeszélés – a néha megjelenő fokozott költőiség ellenére sem - válik zavarossá, vagy áttekinthetetlenné, és így viszonylag egyenes vonalon jutunk el az ország NATO-tagságával egyidős fiú viszonylag nyugodt gyermekkorától az elmezavarok megjelenését és botrányok egész sorát hozó kamaszkoron át az ismét inkább nyugalmat hozó felnőttkori számkivetettségig.

 

A szerző, mint említettem, egészen zseniálisan egyensúlyozik a végletek között, hol fergetegesen humoros (például akkor, amikor az elmegyógyintézet lakói az ország legdrágább éttermét becsapva jutnak potyavacsorához), hol megrázó (amikor Páll tettleg fordul saját családja, vagy éppen szerelme ellen), és külön kiemelendő, hogy ezekben a rövid, többnyire két-három oldalas fejezetekben sosem ér semmi nyugvópontra, mindvégig megmarad az érzelmi hullámvasút.

 

Ezeken kívül Guðmundsson elképesztően sok vendégszöveget és irodalmi utalást is felhasznál művében (melyek egy része nyilvánvaló mindenki számára, más részét viszont a bőséges végjegyzetek magyarázzák meg nekünk), ám ezektől egy pillanatra sem válik bölcsészprózává az izlandi regénye, hanem megmarad annak, amit annyira szerethetünk a szigetországi művekben: egy végtelenül költői (Egyed Veronika ragyogó fordítása), történetközpontú, elgondolkodtató és letehetetlen alkotásnak egy igazán különleges nézőpontból.

 

Úgy vélem, kellő hírverés és értő recenziók mellett A mindenség angyalai az ősz egyik nagy slágere lehet, a roppant tehetséges és egyedi Einar Már Guðmundsson pedig sokak nagy felfedezettje.  Azt hiszem, az Ø kiadó Bergsveinn Birgisson Válasz Helga levelére című műve után ismét egy irodalmi telitalálattal szolgált.