Tóth Krisztina: A majom szeme

Tóth Krisztina eddig is vitathatatlanul az egyik legjobb és legnépszerűbb kortárs kisprózaírónk volt, akinek minden egyes új kötete figyelmet érdemelt, de most - az Akvárium után - immáron második alkalommal bizonyította, hogy ott van a helye a legjobb regényírók között is. A nemrég megjelent A majom szeme című kötete ugyanis egyértelműen az egyik legsokrétűbb és legjobban összerakott idei szépirodalmi alkotás.

A köteten erősen érződik, hogy szerzője a kisprózák világából érkezett, ugyanis bár jelen esetben egy valódi, vérbeli regényről beszélhetünk, de ez mégis 43 apró, önmagában is megálló, emlékezetes és gondosan kidolgozott fejezetből épül fel, amelyek között viszont csak nagy sokára derül ki az összefüggés. A majom szeme a nem túl távoli (sőt inkább érezhetően zavarba ejtően közeli) jövőben játszódik, melyben Magyarország túl van egy polgárháborún, a határok zárva, az emberek pedig anyagi helyzetük és a Párthoz való viszonyuk alapján vagy fallal körülzárt, viszonylag kényelmes és biztonságos negyedekben, vagy egyre inkább lepusztuló külvárosi gettókban élnek. A kialakult társadalmi csoportok között pedig alig van interakció. Tóth disztópiájában az a legzseniálisabb, hogy a szerző minimális és nem is túl szörnyűséges hátteret fest meg ehhez a meglehetősen szürke és visszataszító jövőhöz, amely viszont éppen ezért válik nagyon is elképzelhetővé a mai magyarok számára.

A regény két főbb és számos mellékszereplőt mozgat, akik a kötet végére mind megtalálják (vagy éppen elveszítik) saját helyüket a mindent bedaráló és arctalan hatalom jóvoltából. Giselle (eredetileg Gizella, de ahogy maga fogalmaz: igyekszik levetkőzni „giziségét”) az Új Egyetem történelemtanára, aki saját bevallása szerint egy elég jó munkahellyel és egy elég jó házassággal rendelkezik (azt magának sem szívesen vallja be, hogy az egyetemen egy kitalált és hamis múltat oktat a hozzá hasonlóan megalkuvó diákoknak, vagy hogy a házassága egy jóval idősebb és meglehetősen sótlan férfi mellett inkább csak megszokás), ám egy nap váratlanul megszólítja az utcán egy furcsa férfi, aki azt állítja, hogy Giselle az ő édesanyja. A nő ennek a számára értelmezhetetlen élménynek hatására elmegy a neves pszichológushoz, Dr. Kreutzerhez, aki bár kezdetben egy igazán megnyerő figurának tűnik, hamarosan kiderül, hogy nem csak (a Kormányzó barátjaként) ő is rég megalkudott a Rendszerrel és folyamatosan szörnyűbbnél szörnyűbb bűnöket követ el, de valójában egy szexuálisan túlfűtött pszichopata.

Elmondható, hogy mindketten plasztikusan és hihetően megrajzolt alakok, mint ahogy a mellettük megjelenő többi mellékszereplő – így Dr. Kreutzer felesége és több traumatizált betege, vagy Giselle képzelt (?) fia – is. Tóth ráadásul folyamatosan ugrál nem csak az elbeszélői módokban (van itt E/1 és E/3, monológ vagy éppen dialógus), de térben és időben is. Így hiába áll meg minden egyes fejezet önmagában is, hiába kerekek és önmagukban értelmezhetők, de folyamatosan ott lebeg az olvasók fejében a kérdés: mégis ez az egész hogyan fog összeállni? Természetesen össze fog, és nem is akárhogy. Ez a rafinált felépítés a kötet másik nagy erőssége.

Bár Tóth Krisztina eddigi kisprózáit is szerettem, de úgy érzem A majom szeme az eddigi életmű egyik csúcsa, így mindenképpen olvasásra ajánlom ezt a disztópiába oltott társadalomkritikát, mely nem csak egy (vagy több) család történetét, de az emberi kapcsolatok bonyolultságát és a tömegmanipuláció működési mechanizmusát is tökéletesen képes bemutatni, mégpedig meglehetősen elgondolkodtató formában.