Főkép

Szép lassan beléptünk a júliusba, így a legtöbb irodalombarát számára is elérkezik a nyári pihenés ideje, és bizonyára már sokan gondolkodnak azon, hogy milyen olvasmányt vigyenek magukkal a strandra. Persze ilyenkor szereti az ember jól érezni és elengedni magát, így egy olyan kötet lenne a legjobb választás, amely nem túl fajsúlyos, nem kell rajta sokat gondolkodni, viszont veszettül szórakoztató, minőségi és még le is köti az embert. Én most pont egy ilyen könyvet fogok ajánlani nektek.

 

Bevallom őszintén, nem vagyok különösebb Cserna-Szabó András rajongó, és nem is ismerem a legbehatóbban a szerző műveit, ám azt kell mondanom, ezzel együtt is az elmúlt hetekben megjelent viszonylag vaskos történelmi regényét, a Zerkót tartom eddigi legjobb alkotásának, amelyben megvan minden, amiért Csernát eddig szeretni lehetett. Fergeteges humor, gördülékenység, nyelvi lelemények és fékevesztett agymenés.

 

Zerkó, - ahogy az alcímben is áll – Attila törpéje (lesz, úgy a kötet fele táján rengeteg kaland után), egy kellően érdekes kisember (nem csak testileg, de származását tekintve is), aki azonban egész élete során valahogy mindig a legnagyobbak, a történelemformálók lába alatt sertepertél; persze többnyire nem önszántából. A több mint 130 éves Zerkó pár korsó borért egy ciprusi kocsma törzsközönségének meséli el immár sokadjára élete történetét, melyben az észak-afrikai nyilvánosház szemétdombján talált törpe csecsemő többek között számtalan alkalommal lesz rabszolga és szabad ember, él kvázi szerelemistenként egy gazdag római udvarában, majd lesz egy konstantinápolyi hadúr szeretője, Buda (Attila testvére) udvari bolondja, római börtöntöltelék és gyakorló buddhista, Attila törpéje és barátja / ellensége, cirkusztulajdonos és filozófus, végül pedig egyszerű halász. Pedig Zerkót mindössze két dolog segíti hosszúra nyúlt és meglehetősen hányatott élete során: a csavaros esze és a méretes „szerszáma” (hiába, kis ember nagy bottal járt már az ókorban is); ám ezek segítségével szinte bármilyen szorult helyzetből kivágja magát.

 

Ahogy Zerkó maga is megfogalmazza: „Voltam rabszolga és isten, éheztem és ettem ezüsttálból, voltam az arany és a farkam megszállottja is. Néha a rühes kóbor kutya is többet ért nálam, és olyan is volt, hogy úgy éreztem, a világ sorsa az én kezemben van. (…) Szügyig jártam a bűnben: paráználkodtam, loptam, hazudtam, még embert is öltem. Szívem tocsogott a bosszúvágyban. Máskor meg morális atlétaként csillogtam önmagam előtt.”

 

Cserna műve egy igazi világfordulóban játszódik, a régi világ már egy jó ideje haldoklik (morális és gazdasági szinten egyaránt), ám a barbárok révén elérkező új egyértelműen rosszabb lesz a réginél. Ezeket az áthallásokat figyelembe véve a Zerkó nagyon is egy mai történet. De nem csak a Zerkó története, hanem a nyelvezete is kimondottan mai. A szerző szerencsére nem próbált meg valamiféle archaikus nyelvet életre hívni, hanem ez a monológ megmaradt egy szlengben és a legcifrább káromkodásokban bővelkedő bő négyszáz oldalas szájmenésnek, melyben derék, nagydumás törpénk szerencsére egy pillanatra sem hagyja leülni a cselekményt az olvasók legnagyobb örömére.

 

Ezek mellett persze szokás szerint megjelennek különféle popkulturális utalások, más művekből származó vendégszövegek tucatjai, valamint számtalan hihetetlen, de többnyire valós apróbb történetet is olvashatunk az ókorból, amelyek képesek minket szórakoztatva tanítani.

 

Szóval azt hiszem, a Zerkó sokaknak lehet tökéletes nyári olvasmány, hiszen megvan benne minden, ami erre predesztinálja: nagyszájú törpénk élénk színekkel megrajzolt és felejthetetlen alakja, a sokszor filmszerűen pörgő cselekmény, a legjobb pikareszk regényeket megidéző fordulatok, vagy a számunkra meglehetősen egzotikus, ám a maga ősiségében is lenyűgöző világ. Lehet, hogy nem ez a legmélyebb regény, ami a kezünk ügyébe kerülhet, de hogy az egyik legletehetetlenebb, az szinte biztos.