Főkép

Mi történne, ha egy barátotokról vagy szerettetekről kiderülne, hogy nem az, akinek kiadja magát? A neve valaki más neve, a múltja valaki más múltja. Egyáltalán, mi alapján mondjuk azt, hogy ismerünk valakit? És ez a valaki mitől lesz az, aki? A nevétől? A származásától? A múltjától? A japán Keiichirō Hirano Das Leben eines Anderen című könyvében ezekre a kérdésekre (is) keresi a választ.

 

Kido Akira a harmincas évei végén járó ügyvéd, férj, apa és harmadik generációs zainichi, vagyis koreai bevándorló. Egy korábbi válóperes ügyfele felkérésére nyomozásba kezd, miután a nő nemrégiben elhunyt második férjéről kiderül, hogy nem az volt, akinek kiadta magát. Az ügyvéd a kutatás során egy komplex személyiségcserére szakosodott hálózatra bukkan és szembenéz saját életével, illetve annak hiányosságaival.

 

Az 1975-ös születésű Keiichirō Hirano jogot végzett, mielőtt író lett belőle és ez egyértelműen érződik is írásmódján: a könyv nyelvezete rendkívül precíz, minimalista és tárgyilagos, számomra néha már túlzottan rideg (Németországban Ferdinand von Schirach képviseli – eredeti foglalkozásából kifolyólag – ugyanezt a vonalat, de a német számomra mindig is melegebb hangvételűnek érződött).

 

A nyelvezet persze ízlés kérdése: vagy tetszik valakinek, vagy nem, bár Keiichirō olyan gördülékenyen ír, hogy az utóbbi csoportba tartozók is biztosan át tudnak lendülni ezen. A nagyobbik bajom a könyvvel, hogy túlburjánzik a témáktól. Ugyan megvannak benne a főbb vonalak: az identitás és annak mibenléte, az egyre növekvő rasszizmus Japánban, vagy a 2011-es földrengés hatása a társadalomra és az egyénre, közben mégis fel-fel bukkannak olyan témák, amikről csak futólag értekezik az író és egészen a könyv feléig – ahol a cselekmény egy magasabb sebességbe kapcsol –, már zavaróvá válik ez a sokat markolni akaró stílus.

 

Az viszont tagadhatatlan, hogy aki a kezébe veszi a könyvet, nem fog csalódni: egyszerre izgalmas krimi és nyugodt egzisztencialista regény, az író ügyesen adagolja az információkat, de hagy az olvasónak teret a feldolgozásra. Miközben a cselekmény halad, van ideje megállni, elmélkedni a felvetett témákon is, így nem igazán érezni túlterheltnek és a szerkesztésnek köszönhetően sem unalmassá nem válik a könyv, sem a ritmusát nem akasztja meg jobban a kelleténél (ráadásul a hagyományos japán történetmesélői tradíciók sokkal nagyobb kilengésekkel operálnak, mint ez a regény).

 

Emellett pedig azoknak is nyugodtan ajánlom, akik szeretnének megismerkedni a kortárs japán irodalommal, mert keresve sem találhatnak jobb kiindulópontot:  nemcsak hogy egy könnyen olvasható, mégis mély regényről van szó, de úgy világít rá napjaink Japánjának néhány főbb jellemzőjére, hogy közben egyértelműen kötődik a tradíciókhoz: egy-egy jelenettel nagyszerű atmoszférát teremt, ami akár Hiroshige képein, vagy akár egy modern anime-ben is felbukkanhatna, Keiichirō Hirano stílusa egyértelműen sajátja, mégis érezhető az olyan modern japán írók hatása, mint például Akutagava Rjunószuke.

 

Ja, majd elfelejtettem, a könyv japánul, németül és angolul jelent meg.